TV műsor

Kinevezték a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárait

Külföld, 2020.12.17

Hét államtitkára lett a legnagyobb délvidéki magyar pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a szerb kormányban csütörtöki bejelentés szerint.

A VMSZ megtartotta korábbi pozícióit az oktatásügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági és az infrastruktúraügyi minisztériumban, emellett pedig az igazságügyi, a környezetvédelmi, valamint a pénzügyminisztériumban lett képviselője a vajdasági magyarságnak.

Vickó Ferenc onkológus az utóbbi hat évben az egészségügyi minisztériumban volt államtitkár, és ismét őt jelölték erre a pozícióra. A 61 éves szakpolitikus 2014-es kinevezése előtt a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatója volt, emellett pedig évek óta sebészetet tanít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán.

A mezőgazdasági minisztériumban sem lesz államtitkárváltás. Továbbra is a 44 éves Juhász Attila mezőgazdasági mérnök felel ezért a területért. Korábban vajdasági tartományi képviselő volt.

Az oktatásügyi államtitkári posztot a következő időszakban is Vicsek Annamária tölti be, aki 2014 és 2016 között a párt parlamenti képviselője volt, az utóbbi négy évben pedig már oktatási kérdésekkel foglalkozott államtitkárként.

Az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztérium államtitkári székében Kern Imrét Lálity Urbán Emese váltja. A torontálvásárhelyi építészmérnök korábban helyi politikával foglalkozott.

Nyilas Mihály korábbi vajdasági tartományi titkár az idei esztendőtől az igazságügyi minisztériumban tölt be államtitkári posztot. Az 58 éves jogász közvetítésével a Vajdasági Magyar Szövetség aktívan részt vehet a szerbiai alkotmány igazságügyi rendszerre vonatkozó részének módosításában, amely a bejelentések szerint a közeljövőben várható.

A pénzügyminisztériumban Kerekes József kapott helyet, aki korábban Törökkanizsán foglalkozott helyi önkormányzati, főként a gazdaságot érintő ügyekkel.

A VMSZ új környezetvédelmi államtitkára pedig az 50 éves Jaksa Róbert elektromérnök lett.

Pásztor István, a VMSZ elnöke korábban úgy fogalmazott, azért ezeket az államtitkári helyeket kérte pártja a kormányzó Szerb Haladó Párttól a koalíciós szerződés megkötésekor, mert ezek azok a területek, amelyek a vajdasági magyarság érdekérvényesítése szempontjából kiemelkedően fontosak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!