Klicsko maradt Kijev főpolgármestere

Külföld, 2020.11.06

Vitalij Klicskónak az első fordulóban sikerült megnyernie ismét Kijev főpolgármesteri tisztét, a szavazatok 50,52 százalékát megszerezve - közölte a területi választási bizottság pénteken, az október 25-én tartott ukrajnai helyhatósági választások fővárosi végeredményét ismertetve.

Az eredmény a várakozásoknak megfelelő, bár az exit poll-felmérések még azt mutatták, hogy noha Klicsko nagy arányban nyert, nem sikerül neki megszereznie első körben a voksok több mint 50 százalékát, és második fordulót kell rendezni.

A kijevi főpolgármester-választáson a bizottság által közölt adatok szerint több mint 722 ezren vettek részt, Klicsko a szavazatokból több mint 365 ezret szerzett meg. A második helyen Olekszandr Popov végzett 68 757 vokssal, aki a Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben Oroszországa menekült Viktor Janukovics volt elnök idején volt a főváros vezetője, és most a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért párt jelölte őt a posztra.

A kijevi városi tanácsba hét pártnak sikerült bejutnia. A legtöbbet, a szavazatok 20,52 százalékát a Petro Porosenko volt államfő vezette Európai Szolidaritás nyerte, a második helyen pedig 19,98 százalékkal Klicsko Ütés (UDAR) pártja végzett. Átlépte még a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt az Olekszandr Omelcsenko vezette Egység párt 8,74, az Ellenzéki Platform - Életért 7,81, a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája párt 7,53, Julija Timosenko volt kormányfő Haza pártja 7,49 és a Hang (Holosz) párt 5,97 százalékkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!