Az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Iroda (Government Accountability Office) kedden megjelent jelentése szerint a Texasban működő, megerősített sátrakból álló Camp East Montana létesítményben veszélyes körülmények között tartották az előállított bevándorlókat, miközben a fenntartásért felelős külső vállalkozások nagy összeggel gazdagodtak.
A szövetségi Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) tavaly augusztusban nyitotta meg a létesítményt, már azelőtt, hogy az teljes mértékben készen állt volna az őrizetbe vettek fogadására, így ott a higiéniai körülmények és az egészségügyi ellátás nem felelt meg az elvárásnak - állapította meg a kormányzati felülvizsgálat.
A bevándorlási hatóság feletti felügyeletet gyakorló szövetségi belbiztonsági minisztérium szóvivője közölte, hogy lecserélték az intézményt működtető szerződéses partnert. Az új megbízott a legmagasabb elvárásoknak megfelelő körülményeket biztosít kibővített egészségügyi ellátással - hangoztatta Lauren Bis szóvivő.
Az amerikai kongresszus hosszú vita után a képviselőházban megtartott utolsó szavazással kedden elfogadta a bevándorlási rendészet és a határőrség három évre szóló, mintegy 70 milliárd dolláros költségvetését. A finanszírozásról szóló jogszabályt a demokraták egységesen elutasították, ugyanakkor a szűk republikánus többségnek sikerült elfogadnia, miután a korábban fenntartásaikat hangoztató kormánypártiak is igennel voksoltak.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!