Könyvesboltot "nyomtattak" Sanghajban

Külföld, 2021.01.22

Kína legelső, háromdimenziós nyomtatással készülő könyvesboltját nyitják meg a tervek szerint január végén Sanghajban - adta hírül pénteken internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A futurisztikus, kupolát formázó épületet három hét alatt "nyomtatták ki" betonból a helyszínen, jelenleg a dekorációs munkák folynak. A lapnak nyilatkozó projektfelelős szerint a háromdimenziós nyomtatás költség-, valamint időkímélőbb is a hagyományos építészeti technikáknál. Az épület megalkotásához szálerősítésű betont használtak, hogy ezzel növeljék az anyag szívósságát. A nyomtatás három szakaszban történt: először az íves, külső főfal, majd a tető, és végül a külső fal fennmaradó része készült el.

A 30 négyzetméter alapterületű épület egyszerre 15 ember fogadására alkalmas, és a rendelkezésre álló tesztadatok alapján statikai szempontból, valamint földrengés-ellenállását tekintve ugyanolyan biztonságos, mint egy hagyományos betonépület.

A majdani könyvesboltnak helyet adó, sanghaji Wisdom Bay innovációs parkban található a világ legnagyobb, háromdimenziós nyomtatással készült gyalogos hídja is, mely 26,3 méter hosszú és 3,6 méter széles.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!