Koronavírus - Mike Pence amerikai alelnök koordinátort nevezett ki a vírusellenes küzdelem irányítására

Koronavírus, 2020.02.27

Mike Pence amerikai alelnök koordinátort nevezett ki a Fehér Ház vírusellenes küzdelmének irányítására - jelentette be csütörtökön közleményében a Fehér Ház.

A koordinátor, Deborah Birx feladata az lesz, hogy koordinálja a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket, s erről folyamatosan tájékoztassa az alelnököt. Személyében - elemzők szerint - az alelnök tapasztalt egészségügyi szakembert nevezett ki. Birx ugyanis immunológus orvos, több mint három évtizede foglalkozik vakcinakutatással, ezen belül is elsősorban az AIDS elleni vakcinával, és egyben az Egyesült Államok megbízottja is az AIDS elleni globális küzdelemben. Birx megbízatása mellett Alex Azar, a humán erőforrásokért és egészségügyért felelős tárca vezetője marad a kormányzati munkacsoport vezetője. Így lényegében három irányítója van az új típusú koronavírus elleni harcnak az Egyesült Államokban.

Mike Pence alelnököt Donald Trump elnök szerdán este bízta meg a járvány visszaszorításával kapcsolatos szövetségi intézkedések összehangolásával. Pence az elnöknek tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Alex Azar csütörtökön a képviselőház költségvetési bizottsága előtti meghallgatáson arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy pillanatnyilag legalább 40 közegészségügyi laboratórium áll rendelkezésre, ahol koronavírusos eseteket vizsgálhatnak. A miniszter hozzátette, hogy az ilyen laboratóriumok száma az elkövetkező napokban megduplázódhat. Elmondta azt is, hogy hétfőig 93 közegészségügyi laboratóriumnak küldik ki a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) által újonnan készített teszteket.

A The Wall Street Journal című lap csütörtöki elemzése szerint bár a vírus még nem terjedt el országszerte, de hatása a gazdaságra már érzékelhető. Több amerikai légitársaság törölte kínai járatait, más nemzetközi járatokon pedig csökkentette az utasokra kirótt illetékek összegét. Los Angeles tengeri kikötőjében április 1-ig 40 teherhajó kikötését tiltották meg, elsősorban Kínából érkező konténerhajókról van szó. A ruha-, és cipőgyárak, illetve kereskedelmi vállalatok szintén arra panaszkodnak, hogy csökkennek a készletek, ez pedig már várhatóan tavasszal éreztetheti hatását a boltokban is. A szakemberek pár hónapig tartó gazdasági visszaeséssel számolnak.

Közben New York állam kormányzója, Andrew Cuomo a vírus terjedése elleni küzdelemhez szükséges újabb pénzügyi alapok után kutat, Connecticut államból azt jelezték az egészségügyi tisztségviselők, hogy szűkében vannak az orvosi maszkoknak és kesztyűknek, Kalifornia több településén pedig - például San Franciscóban és San Diegóban - egészségügyi vészhelyzetet hirdettek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!