Közös listán indulna a szerb ellenzék a jövő évi választásokon

Külföld, 2021.11.23

A legnagyobb szerb ellenzéki pártok közösen indulnának a jövő évi parlamenti választásokon, elkerülve azt a hibát, amelyet a 2020-as választások idején követtek el, vagyis hogy a voksolás bojkottja miatt kimaradtak a politikai életből - számolt be róla kedden a Nova.rs hírportál.

A pártvezetők hétfő este állapodtak meg abban, hogy közös listán indulnak, és szembe szállnak a két legnagyobb szerb párttal, a 2012 óta kormányzó Szerb Haladó Párttal (SNS) és a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS).

A beszámoló szerint a Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP), a Demokrata Pártnak (DS), a Néppártnak (NP) és a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetői abban állapodtak meg, hogy számos más kisebb párttal közösen vesznek részt a 2022 tavaszán esedékes választásokon.

Szerbiában tavasszal parlamenti és elnökválasztást tartanak, Belgrádban pedig önkormányzati választásra is sor kerül.

A Demostat közvélemény-kutató felmérése szerint az emberek többsége úgy véli, az ellenzéknek nagyobb esélye van a győzelemre, ha összefog.

2020-ban több ellenzéki párt és tömörülés a választás bojkottja mellett döntött, mert szerintük nem voltak meg a demokratikus választások feltételei, a kormányzó SNS rátenyerelt a médiára, és ellehetetlenítette az ellenzék sajtómegjelenését. Az ellenzék továbbra is fenntartja ezeket a bírálatokat, de már nem kíván kimaradni a parlamenti helyekért folytatott versenyből.

A 250 fős szerbiai törvényhozásban az Aleksandar Vucic köztársasági elnök vezette SNS-nek jelenleg 188 képviselője van, a kormánykoalíciónak további részét képezik a szocialisták 33 képviselővel, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség kilenc képviselővel.

A közvélemény-kutatások arra is rámutattak, hogy várhatóan továbbra is az SNS marad a kormányzó erő, azt azonban még nem lehet pontosan látni, meg tud-e erősödni az ellenzék a következő néhány hónapban, hogy parlamenti helyeket hódítson el a most kormányzó pártoktól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!