Kreml: Moszkva nem fog belépni egy Peking elleni koalícióba

Külföld, 2020.07.24

Oroszország nem szándékozik belépni egy Kína elleni koalícióba, amelynek létrehozását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szorgalmazza - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Emlékeztetett rá, hogy Kína Oroszország szövetségese és partnere.

"Szeretném itt felidézni az elnök (Vlagyimir Putyin) arra vonatkozó szavait, hogy Oroszország nem vesz részt valaki ellen irányuló koalíciókban, és nem barátkozik valaki ellenében" - nyilatkozott Peszkov.

Azt hangoztatta, hogy Moszkva csak a jószomszédságot és a kölcsönös előnyöket előmozdító tömörülésekben vesz részt.

Peszkovot azzal kapcsolatban kérdezték meg a média munkatársai, hogy Pompeo javaslatot tett "a demokráciák szövetségének" létrehozására Kínával szemben. Az amerikai diplomácia vezetője Oroszország kapcsán azt mondta, hogy együtt kell működni vele a hadászati stabilitás és a béke érdekében.

Az orosz elnöki szóvivő kifejezte Moszkva nyugtalanságát az Északi Áramlat-2 gázvezetékkel kapcsolatos amerikai szankciók miatt, amelyeket elfogadhatatlannak és törvénytelennek nevezett. Azért beszélt erről, mert az amerikai szenátus elfogadta a 2021-es költségvetés saját változatát, amely büntetőintézkedéseket irányoz elő azokkal szemben, akik hozzájárulnak a vezeték megépítéséhez
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!