Kreml: Putyin kész lenne tárgyalni Zelenszkijjel

Külföld, 2019.04.08

Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitott a napirenden lévő problémák megvitatására, de a Donyec-medencei helyzetet elsősorban maguknak az ukránoknak kell rendezniük - kommentálta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Volodimir Zelenszkij ukrán elnökjelöltnek azt a kijelentését, hogy megválasztása esetén mielőbbi tűzszünet elérésére fog törekedni a szakadár területeken és ennek érdekében kész közvetlenül kapcsolatba lépni Oroszország vezetésével.

"Putyin mindig kész a párbeszédre az olyan helyzeteket leszámítva, amikor ezt a párbeszédet provokációkkal próbálják meg szegélyezni, diverziókkal ékesíteni. Ebben az esetben Putyin reakciója nagyon világos, egyértelmű és világos. Mindemellett Putyin elnök mindig is a párbeszéd híve volt a napirenden szereplő problémák megoldása érdekében" - mondta.

Leszögezte ugyanakkor, hogy a Donyec-medencében kialakult helyzetet elsősorban maguknak az ukránoknak kell rendezniük és megismételte Moszkva álláspontját, amely szerint Oroszország nem részese a konfliktusnak. Pontosító kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az ukrajnai választásokat követően a két ország elnöke megvitassa ezt a kérdést.

Zelenszkij vasárnap az Ukrajina televíziónak arról beszélt, hogy a Donyec-medencében fegyvernyugvást kell elérni, fel kell újítani a nyugdíjak kifizetését a szakadár területeken élő jogosultaknak, és vissza kell szerezniük a Donyec-medence lakosainak bizalmát. Az ukrán elnökválasztás első fordulójában élen végzett ellenzéki elnökjelölt síkraszállt az ország területi épségének megőrzése mellett, kifejezte készségét a Putyinnal való találkozásra, ugyanakkor a rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások módosítását szorgalmazta.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy felderítő és csapásmérő hajókat, valamint parti rakétarendszereket helyeztek készültségbe a NATO Sea Shield - 2019 kódnevű fekete-tengeri hadgyakorlata miatt. A manővereken amerikai, kanadai, holland bolgár, román, görög és török hajók vesznek részt, a georgiai és az ukrán haditengerészet képviselőivel együttműködve.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!