TV műsor

Kurz: nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges

Külföld, 2019.06.12

Nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges - mondta a volt osztrák kancellár egy keddi kampányeseményen, Seekirchenben. Sebastian Kurz ezzel az általa menesztett Herbert Kickl volt szabadságpárti (FPÖ) belügyminiszter Facebook-bejegyzésére válaszolt.

Herbert Kickl kedden együttműködést javasolt a volt kancellárnak közösségi oldalán, és azt írta, pártja szívesen ismét koalícióra lépne az Osztrák Néppárttal. A politikus ezt azzal indokolta, hogy az osztrákok nagy része elégedett volt a néppárti-szabadságpárti kormánnyal, és a lakosság szeretné, ha a szeptemberi választások után folytatnák az együttműködést.

A volt kancellár a "Kurz beszélget" elnevezésű kampánykörútján Kickl felvetésére azt mondta: "soha nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges". A néppárt már hétfőn elindította plakátkampányát, amelyen Sebastian Kurz a szociáldemokraták és a szabadságpárt lehetséges együttműködésétől óvja a választókat, miután a két párt közösen megbuktatta kormányát.

A politikus azt is kifogásolta, hogy Kicklt elsősorban az Ibizán készült, botrányt kiváltó felvétel elkészítésének törvénytelensége, nem annak tartalma zavarta.

Az FPÖ és az ÖVP koalíciójának felbomlásához vezető kormányválság május 17-én robbant ki Ausztriában, amikor két német lap nyilvánosságra hozott egy Ibizán készült felvételt, amely súlyosan kompromittálta Heinz-Christian Strache alkancellárt és Johann Gudenus frakcióvezetőt, az FPÖ két vezetőjét.

A rejtett kamerás felvételen Strache állami megbízásokat ígért párt- és médiatámogatásért cserébe egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nőnek.

Miután Kurz menesztette szabadságpárti belügyminiszterét, annak párttársai lemondtak kormányzati pozíciójukról. Sebastian Kurz szakértői kormányt állított fel, de az nem kapott bizalmat a parlamentben.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!