TV műsor

Lavrov: a volt amerikai külügyminiszter újabb népszavazást javasolt a Krím csatlakozásáról

Külföld, 2019.06.06

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egykori amerikai kollégája, John Kerry 2014-ben azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok elismeri az akkori krími népszavazás eredményeinek hitelességét, de szükségesnek tart egy újabb, a nemzetközi joggal összhangban álló referendumot a félsziget csatlakozásáról Oroszországhoz.

Szergej Lavrov az RBK gazdasági napilap internetes felületén csütörtökön megjelent interjúban emlékezett vissza az öt évvel ezelőtti megbeszélésére Kerryvel.

A politikus felidézte, hogy 2014 áprilisában Kerry kijelentette: "Minden világos. Minden úgy történt, ahogy a krími nép akarta. De a rend kedvéért tartsanak még egy népszavazást". Oroszország az amerikai kezdeményezést elvetette.

"Milyen megfontolásból? Ha minden világos, minek kell a népet egy újabb szavazásba hajszolni?" firtatta Lavrov az interjúban. Reményét fejezte ki, hogy Kerry nem fogja zokon venni, hogy ő ezt most nyilvánosságra hozta. Mint mondta, Kerry is nyilvánosságra hozott emlékirataiban titkokat a kettejük között lefolytatott tárgyalásokról.

A krími referendumot a lakosok 96 százaléka támogatta a félsziget csatlakozását Oroszországhoz, de a Nyugat vitatta az orosz fegyveres erők felügyelet alatt megtartott népszavazás hitelességét, amelyre hivatkozva Oroszország magához csatolta az ukrán területet. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismerte el ennek a jogszerűségét és továbbra is Ukrajna részének tekinti a félszigetet. Az Egyesült Államok és az EU-országok szankciókat vezettek be Oroszország ellen. Moszkva álláspontja szerint a félsziget hovatartozásának kérdése már "örökre lezárt ügy".
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!