TV műsor

Lavrov: az EU Oroszország büntetésével saját érdekeit áldozza fel

Külföld, 2020.09.13

Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.

"Az Európai Unió sajnálatosan azt az utat választotta, hogy feláldozza geogazdasági és politikai érdekeit saját pillanatnyi kívánsága éredében, hogy ne maradjon el az Egyesült Államoktól Oroszország úgynevezett megbüntetésében. Már megszoktuk" - mondta az orosz diplomácia vezetője.

Lavrov szerint Oroszország ilyen körülmények között a jövőben csak "biztonsági háló" alkalmazása mellett fogja fejleszteni kapcsolatait az unióval. Kifejtette, hogy Moszkva nem kíván függeni Európa "szeszélyeitől", és fejlődését úgy akarja biztosítani, hogy azt önerőből, vagy azokkal való partnerségben tehesse meg, akik készek erre az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján.

Arra a kérdésre, hogy Moszkva válaszol-e majd az ellene bevezetendő új szankciókra, Lavrov kijelentette, hogy "a nemzetközi ügyekben a kölcsönösség elvét még senki sem törölte el".

Emlékeztetett rá, hogy a nyugati szankciók bevezetése már jóval az ukrán fordulat és a krími referendum előtt megkezdődött: Barack Obama amerikai elnök a folyamatot már akkor beindította, amikor Edward Snowden informatikus Oroszországba szökött. A tárcavezető elismerte, hogy a korábban a titkosszolgálatoknak dolgozó Snowden "megsérthette" ugyan az amerikai törvényeket, "de leleplezte az Egyesült Államok szervezeteinek abszolút jogellenes, illegitim és sok vonatkozásban bűnös tevékenységét" más országokkal szemben.

A külügyminiszter szerint Oroszország "hozzászokott a szankciókhoz" és megtanulta helyettesíteni az importot.

"Az elmúlt években meggyőződtünk nyugati partnereink megbízhatatlanságáról, beleértve sajnos az Európai Unió tagjait" - nyilatkozott Lavrov, hozzátéve, hogy az energetikától az éltechnológiák fejlesztéséig számos terv létezett Moszkva és az EU együttműködésére.

Rámutatott, hogy az EU és Oroszország ugyanabban a geopolitikai térben helyezkedik el, ami "nagyon komoly viszonylagos előnyt biztosít a számukra", amit nem kihasználni súlyos hiba lenne a geopolitikai és geoökonómiai versenyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!