Lemondott Aleksandar Vucic szerb elnök

Külföld hírek, 2026.09.27

Lemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson miniszterelnök-jelöltként indulhasson.

Aleksandar Vucic
Vucic lemondása bejelentésekor összegezte az utóbbi évek eredményeit. Közölte, büszke arra, hogy jelentősen nőtt a bruttó hazai termék, a foglalkoztatás is növekedett és az út- valamint vasúthálózatot soha nem látott mértékben fejlesztették elnökségének ideje alatt. Saját közlése szerint 2012-höz képest félmillióval nőtt a bejelentett foglalkoztatottak száma, az elmúlt tizenhárom évben pedig 686 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat építettek.

A következő időszak legfontosabb feladatai közé sorolta a béke és a stabilitás megőrzését, a nemzeti érdekek, valamint a koszovói szerbek védelmét. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának folytatnia kell európai integrációját, megőrizve kapcsolatait hagyományos, keleti partnereivel.

Vucic hangsúlyozta, hogy hivatalban maradva is részt vehetett volna a választási kampányban, de tisztességesebbnek tartja, ha előbb távozik tisztségéből. Elmondása szerint külföldi politikusok is értetlenül fogadták döntését, ő azonban a demokratikus verseny fontosságával indokolta lépését. "Egyszerű emberként, a nép egyik tagjaként akarok versenyezni" - fogalmazott. Egyúttal azzal vádolta politikai ellenfeleit, hogy elutasítják a párbeszédet és a nyilvános vitákat, miközben szerinte rendszeresen valótlanságokat állítanak róla.

A beszéd végén Vucic a nyilvánosság előtt aláírta lemondónyilatkozatát, és közölte:

hétfő reggel adja át az államfői feladatokat Ana Brnabic házelnöknek. A szerb jogszabályok szerint megbízatása akkor szűnik meg, amikor írásos lemondása megérkezik a parlamentbe.
Aleksandar Vucic 1993-ban, a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagjaként kezdte politikai pályafutását, és még ugyanabban az évben parlamenti képviselővé választották. Egy évvel később a párt főtitkára lett. 1998 és 2000 között, Slobodan Milosevic hatalma idején tájékoztatási miniszterként tevékenykedett. A Szerb Radikális Pártból 2008-ban távozott, majd Tomislav Nikoliccsal közösen megalapította a Szerb Haladó Pártot (SNS), amelynek 2012-ben az elnöke lett.

A 2012-es parlamenti választásokat követően miniszterelnök-helyettesként és védelmi miniszterként került kormányra. A Szerb Haladó Párt 2014-es választási győzelme után, április 27-én miniszterelnökké választották. A 2016-os előrehozott parlamenti választások után ismét kormányt alakíthatott.

Vucic a 2017-es elnökválasztást már az első fordulóban megnyerte, és május 31-én lépett hivatalba. A 2022-es elnökválasztáson újabb ötéves mandátumot szerzett, amely rendes körülmények között 2027-ben járt volna le.

A szerbiai jogszabályok értelmében egy személy csak két mandátumban lehet az ország köztársasági elnöke, tehát Vucic jövőre nem indulhatott volna újra az elnöki székért.
Vucic már korábban bejelentette, hogy államfői tisztségéről távozva ismét miniszterelnök szeretne lenni.

Vucic lemondását követően Ana Brnabic, a szerb parlament elnöke veszi át ideiglenesen az államfői feladatokat. A korábban szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Brnabic legfeljebb kilencven napig láthatja el az ügyvezető köztársasági elnöki feladatokat. Ez idő alatt egyebek mellett képviselheti Szerbiát külföldön, kihirdetheti a törvényeket, és miniszterelnök-jelöltet javasolhat a parlamentnek.

A szerb jogszabályok értelmében az államfő lemondásakor a parlament elnökének haladéktalanul tájékoztatnia kell a képviselőket, és ki kell írnia az előrehozott elnökválasztást.

A szavazást a választás kiírásától számított legalább 30, de legfeljebb 60 napon belül kell megtartani. Az új államfő megválasztásának legkésőbb a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított három hónapon belül meg kell történnie.

Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok több mint felét, 15 napon belül második fordulót tartanak. Ebben az első forduló két legtöbb szavazatot szerző jelöltje vesz részt, és az lesz a köztársasági elnök, aki több voksot kap.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!