Líbia - Erdogan: a káosz az egész földközi-tengeri térségre hatással lehet

Külföld, 2020.01.24

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban azt mondta, hogy ha Líbiában nem teremtődik meg minél hamarabb a nyugalom, az ottani káosz az egész földközi-tengeri térségre hatással lesz.

Erdogan délelőtt az isztambuli Török-Német Egyetem új kampuszának avatóján szólalt fel Angela Merkel német kancellárt követően, néhány órával azelőtt, hogy a két vezető politikus személyesen is tárgyal a líbiai, valamint a szíriai helyzetről, továbbá a menekültválságról és a kétoldalú kapcsolatokról.

A török államfő beszédében hangsúlyozta: ha azt akarjuk, hogy az olyan terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam és az al-Kaida, illetve légiós katonák ne kapjanak új erőre, "fel kell gyorsítanunk a megoldási folyamatot".

Erdogan nyomatékosította: Törökországnak az a célja, hogy véget vessen a líbiai válságnak, amely már több mint 2400 ember halálát követelte és legalább 300 ezret tett otthontalanná. Leszögezte azt is, hogy ennek érdekében együttműködnek a baráti és szövetséges Németországgal.

A török elnök mindazonáltal kiemelte: a vasárnapi berlini békekonferencián megfogalmazott, 55 pontból álló terv fontos lépés a politikai stabilitás megteremtéséhez, sikere ugyanakkor a megvalósítástól függ. Nyomást kell gyakorolni a nemzetközileg elismert kormány ellen harcoló, "puccsista" Halifa Haftar tábornokra és támogatóira - szorgalmazta Erdogan, hozzátéve, hogy a Haftarthoz hű erők szerdán Tripoliban fokozták támadásaikat a lakott területek ellen, és célba vették a líbiai főváros egyetlen működő repülőterét, a Mitigát.

A török államfő reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösség Líbiával kapcsolatban nem esik abba a hibába, mint a szíriai polgárháborúnál, amely nemcsak Törökországra, hanem egész Európára és benne elsődlegesen Németországra is kifejtette hatását.

Az isztambuli Török-Német Egyetemet 2010 áprilisában alapították. Az intézmény a 2013/2014-es tanévben nyitotta meg kapuit. A hallgatók száma tavaly megközelítette a 2400-at. Az új kampusz a metropolisz ázsiai oldalán, Beykoz kerületben kapott helyett egy nagyjából 120 ezer négyzetméteres területen. Az építkezést a Török Állami Lakásfejlesztési Hivatalt (TOKI) végezte.

Merkel felszólalásában azt mondta, hogy az egyetem diákjai a két ország kapcsolatait gazdagítják.

Egyúttal köszönetét és elismerését fejezte ki Törökországnak, amiért szíriai menekültek millióinak nyújt segítséget. A német kancellár méltatta Ankarát azért is, mert szerinte az Európai Unió és Németország támogatásával a szíriaiak számára megvalósított képzései hozzájárulnak ahhoz, hogy amikor a menekültek hazatérnek, újjá tudják építeni otthonukat. Merkel hozzátette, hogy Berlin a jövőben is eltökélt marad ezen együttműködés folytatásában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!