TV műsor

Macron bírálta azokat, akik azzal vádolják, hogy diktatúrát épített ki

Külföld, 2020.01.24

Emmanuel Macron francia elnök élesen bírálta azokat, akik azt állítják, hogy Franciaországban diktatúra van, és ezzel igazolják a közéletben tapasztalható verbális, illetve a tüntetéseken egyre gyakoribb fizikai erőszakot.

"A társadalmunkban felháborító módon elterjedt - elképesztően felelőtlen politikai megszólalások által - az a gondolat, hogy már nem demokráciában vagyunk, és egyfajta diktatúra alakult ki" - mondta a francia elnök újságíróknak csütörtök este az Izraelből hazafele tartó repülőgépen a Radio J közösségi rádiócsatorna hangfelvétele szerint.

"Próbálják csak ki a diktatúrát! Egy diktatúra olyan rezsim, ahol egyetlen ember vagy egyetlen klán dönt a törvényekről. Egy diktatúra olyan rezsim, ahol nem lehet leváltani a vezetőket, soha. Ha Franciaország ez, akkor próbálják ki a diktatúrát, és majd meglátják! A diktatúra igazolja a gyűlölködést. A diktatúra igazolja az erőszakot. A demokráciában azonban van egy alapelv: a mások tisztelete, az erőszak tiltása, a gyűlölet elleni küzdelem" - fogalmazott Macron. "Mindazok, akik a demokráciánkban hallgatnak erről a témáról, ma-holnap tettestársak a demokráciánk és a köztársaságunk gyengítésében" - tette hozzá.

A sárgamellényes, illetve nyugdíjreform elleni tüntetéseken tapasztalható erőszakot érintő kérdésre a francia elnök elmondta: "azok, akik az erőszakot képviselik, és azok, akik cinikusan időnként ösztönzik, és azok, akik nem emelnek szót, amikor kell, egy nagyon egyszerű dolgot elfelejtenek: demokráciában élünk".

Emmanuel Macron - aki az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadulásának 75. évfordulójára szervezett Holokauszt Világfórumon vett rész Izraelben - úgy vélte, hogy az antiszemitizmus erősödése összefügg a gazdasági és társadalmi válsággal.

"Minden nyugati demokrácia válságon megy keresztül, olyan válságon, amelyet felerősítenek a mai világ nagy félelmei" - mondta a francia elnök a digitális átalakulást és a klímaváltozást említve. Szerinte az antiszemitizmus "minden alkalommal a másoktól való félelem legradikálisabb és legelőrehaladottabb formája".
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!