Magyar állami támogatásból bővül a nagyváradi római katolikus Szent László Óvoda

Külföld, 2021.05.17

Magyar állami támogatásból építik meg a nagyváradi római katolikus egyházmegye Szent László Óvodájának új épületszárnyát, amelynek alapkövét hétfőn helyezte el Böcskei László megyéspüspök és Grezsa István, a Miniszterelnökség Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztosa.

A nagyváradi Szent József plébánia telkén álló óvodát, amelyhez a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) néhány éve elkészített egy tornatermet és közösségi helyiséget, a mostani harmadik ütemben egy harmadik, új szárnnyal egészítik ki, amelyhez tanmedence és játszótér is tartozik. A beruházás értéke eléri a 357,5 millió forintot.

Ez egy 130 gyermeket befogadni képes óvoda lesz, minden igényt kielégítő felszereléssel - mondta az ünnepség után az MTI-nek a miniszteri biztos.

Grezsa István elmondta, a hétfői alapkőletételen, amelyen Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, Szabó Ödön RMDSZ-képviselő és Demeter Katalin kolozsvári konzul is részt vett, nemcsak időkapszulát, hanem a Szent László által alapított nagyváradi székesegyház egyik tégláját is elhelyezték, jelezve, hogy az óvoda erős alapra épül és azt a reményt hordozza, hogy ha majd egyszer az időkapszulát kibontják, lesznek, akik a magyarul írt üzenetét elolvassák és megértik.

A miniszteri biztos felidézte: az öt éve kezdődött, 61 milliárd forintos költségvetésű magyar óvodafejlesztési kormányprogram keretében 179 új óvoda és bölcsőde építését vállalták. További 713 óvoda fejlesztése is szerepel a programban, ezek zöme már elkészült, szerte a Kárpát-medencében több mint 400 óvoda kapott új játszóteret vagy komolyabb didaktikai fejlesztést. Az óvodafejlesztési program Erdélyben (Partiummal együtt) 103 új intézmény építését és 376 megújítását jelenti.

Hozzátette: a nagyváradi római katolikusok kiemelt szereplők. Szentjobbon és Kárásztelken már átadták az óvodát, lényegében már működik a felavatásra váró tasnádi óvóda, Érmihályfalván szintén elkezdődött a katolikus óvoda építése. A mostani alapkőletétel mellett Belényes, Érsemjén, Nagyszalonta is szerepel a programban - sorolta Grezsa István.

"Mindenhol van elég gyerek, túljelentkezés is van. Vannak tehát, akik ezeket az új intézményeket belakják, és minden remény szerint a mesevilágon keresztül a magyar anyanyelv és a kultúra megőrződik a szórványban is, nemcsak a tömbvidékeken" - mondta a Miniszterelnökség Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztosa.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!