Magyar kiállítás az ENSZ székházában a fenntarthatóságról

Külföld, 2022.10.04

    New York, 2022. október 4., kedd (MTI) Az ENSZ New Yorki székházában nyílt kiállítás hétfőn Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldöttjének kezdeményezésére a fenntarthatóságról és a hulladékgazdálkodásról, az installáció a szelektív hulladékgyűjtésre hívja fel a figyelmet újrahasznosított papírból készült szelektív hulladéktárolók formájában, amelyet magyar és izraeli fiatalok dekoráltak.

Kovács Domokos, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte az MTI-nek elmondta, hogy a művészet a kezdeményezésben egy eszköz a fenntarthatóságra, és környezetvédelemre való figyelemfelkeltésben, de a hulladékgyűjtő dobozok ott vannak az iskolákban is, a mindennapokban is használják ezeket.

Kovács Domokos hangsúlyozta, hogy 14 iskolában tartott előadást a folyók védelméről és fenntarthatóságról Tisza-menti településeken Kárpátalján és Magyarországon, célja volt, hogy bevonja a gyerekeket. Az a tény, hogy az ENSZ helyet ad ennek a kiállításnak elismeri azok munkáját, akik a kezdeményezés megvalósításán dolgoztak és így is hozzájáruljanak az ENSZ 2030-as Fenntarthatósági Célok eléréséhez - tette hozzá.

Maya Fadlon, Izrael ENSZ Ifjúsági Küldötte a megnyitón arra mutatott rá, azért fontos, hogy a fiatalok már gyerekkorban megismerkedjenek a szeletív hulladékgyűjtés gyakorlatával, mert amit fiatalon elsajátít valaki, az egész életére elkíséri.

A kezdeményezést támogatta az MCC Klímapolitikai Intézet, amelynek igazgatója a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy az ilyen cselekvésre hívó programok segítenek becsatornázni azokat az indulatokat, amelyek sok fiatalban felgyülemlenek, amikor a klímaváltozás témája szóba kerül. Litkei Máté János hozzátette, azért álltak a kezdeményezés mellé, mert a művészeti tevékenység ebben a programban kiegészül a tudatosságra neveléssel. Válságos időket élünk, az elmúlt évekre visszagondolva, a koronavírus-járvány, majd az energiaválság és az időközben kitört orosz-ukrán háború mind olyan események, amelyek elvonhatják és elterelhetik a figyelmet azokról a hosszú távú célokról, amelyek évtizedes cselekvést kívánnak meg - hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézet vezetője.

A "Művészet és fenntarthatóság" tárlat megszervezésében partnerként közreműködött a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Magyarország ENSZ Állandó Képviselete. A kiállítás a hét végéig látható az ENSZ New Yorki székházában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!