Magyar Péter az ülést követően YouTube-csatornáján úgy fogalmazott: ha az EU egységesen lépett fel akkor, amikor Oroszország ellen szankciókat vezetett be, és ezért elszabadultak az energia- valamint az élelmiszerárak, akkor elvárható, hogy segítséget is kínáljon.
A Tisza Párt elnöke emlékeztetett: Magyarországon Európa-rekorder volt az infláció, "2022-ben és 2023-ban az élelmiszerárak több mint 60 százalékkal emelkedtek", és ugyan az ütem lelassult, de még mindig a negyedik legmagasabb az infláció Magyarországon Európában.
Jelezte: a Tisza Párt a zöldségek és a gyümölcsök áfáját öt százalékra csökkentené, és azután lépésről lépésre az összes egészséges élelmiszer áfáját is mérsékelné.
Magyar Péter arról is beszélt: szeptemberben két rövid előkészítő ülése volt az alkotmányügyi és a mezőgazdasági bizottságoknak, amelyekre nem tudott kimenni Brüsszelbe, illetve volt egy plenáris ülés, amelyen az árvíz miatt nem vett részt, de "megkapott minden dokumentumot".
Hozzátette: csütörtökön beszélgetést folytatott Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével, valamint az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel is lesz egy tárgyalása.
Arról, hogy több '56-os szabadságharcos kikérte magának azt, hogy a Tisza párt a jelképei közé emeli a lyukas nemzeti színű zászlót, Magyar Péter úgy fogalmazott: furcsának találja "akkor is, ha valódi szabadságharcosokról van szó, akkor is, ha nem", hogy Orbán Balázs "vérlázító, hazaáruló" szavait ezek az emberek nem ítélték el.
Azt is elmondta, hogy a mentelmi jogával kapcsolatban a fideszes Deutsch Tamás részéről megjelent vádaskodások miatt feljelentést tesz nagy nyilvánosság előtt aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt. Egyébként még meg sem érkezett a legfőbb ügyész kérelme a mentelmi jog kiadásáról az Európai Parlamentbe - tette hozzá.
Magyar Péter ordas nagy hazugságnak nevezte, hogy Diákhitel Központos megbízatása a KEHI-jelentés miatt szűnt volna meg. Mint mondta: saját kezdeményezésre távozott, "még harcolnia is kellett érte", mert nem akarták a választások előtt elengedni. Külön engedélyt kellett kérnie Rogán Antalon keresztül a miniszterelnöktől, hogy eljöhessen - fogalmazott.
A KEHI-jelentést politikai utasításra készültnek nevezte, amely egy rendkívüli, azonnali, be nem jelentett vizsgálat során készült, amikor megromlott a házassága a feleségével, és elmondása szerint ezzel próbálták zsarolni.
(MTI)
Címkék
Európai Parlament
Tisza párt
Magyar Péter
KEHI
Véleménye van? Szóljon hozzá!