Magyarországi támogatással épült sportcsarnokot avattak Gyimesközéplokon

Külföld, 2021.07.04

A római katolikus egyház által magyar állami támogatással épített, Márton Áron egykori erdélyi püspök nevét viselő sportcsarnokot avattak vasárnap Gyimesközéplokon.

A hálaadó szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek celebrálta, ennek keretében a helybéli 18 éveseket is köszöntötték.

A templomi szertartáson elhangzott: az építkezést a település volt plébánosa, a három éve elhunyt Bodó György kezdeményezte 2016-ban, mivel a községben sem az iskolának, sem az önkormányzatnak nem volt sportlétesítménye. A plébánia által benyújtott pályázatokra az évek során a magyarországi intézmények 250 millió forintnyi támogatást ítéltek meg. Málnási Demeter plébános elmondta: a névadás Márton Áron csíksomlyói bevonulását idézi, amikor a gyimesi csángók akadályozták meg, hogy püspöküket letartóztassák a kommunista hatóságok.

A szertartást követő beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a gyimesi csángók hitük, nemzetük és kultúrájuk iránti hűségét méltatta. Elmondta: felemelő, nagyszerű örökség az, hogy a gyimesiek, ha kellett testükkel védték püspöküket, és fontos ezt a hithez és a csodálatos, ízes nyelvhez való ragaszkodást tovább éltetni.

Rámutatott, a magyar kormány azért támogatja a közösségi terek, adott esetben tornatermek építését, mert a közösséget is szeretné építeni, amely az összetartást erősíti, a megmaradást szolgálja. A gyimesi csángók is akkor tudnak megmaradni, ha megtartják kereszténységüket, és hűségesek maradnak a nemzethez, nyelvükhöz - mondta az államtitkár.

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke az idén nagykorúvá vált fiatalokat köszöntötte és bíztatta helytállásra.

Az ünnepség után az 1360 négyzetméteres sporttermet labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel, amelyen a csíkszeredai magyar főkonzulátus csapata - amelyhez az érsek, az államtitkár és a megyei önkormányzat elnöke is csatlakozott - a helyi fiatalok ellen lépett pályára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!