„A kormányban vállalt szerepünkben nem lesz semmiféle változás” – mondta a leköszönő pártelnök az egyórás tárgyalás után újságíróknak.
A 13 regionális önkormányzati közgyűlésben eddig a kalózoknak 96 képviselőjük volt, de a választások után számuk háromra csökkent. A részleges szenátusi választáson pedig a kalózok egyetlen jelöltje sem jutott a második fordulóba.
Ivan Bartos, a Kalózpárt elnöke és vele együtt az egész vezetés a választási kudarc után hétfőn benyújtotta lemondását.
A tisztújító kongresszust november elejére már össze is hívták. Bartos azt is bejelentette, hogy már nem fogja megpályázni az elnöki tisztséget.
A Kalózpártnak három minisztere van az ötpárti kormányban: Ivan Bartos kormányfőhelyettesként és regionális fejlesztési miniszterként tevékenykedik, továbbá kalózpárti politikus, Jan Lipavsky irányítja a külügyminisztériumot is.
Jakub Michálek a képviselőház négy kalózpárti képviselője nevében az X közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében azt írta, hogy a Kalózpárt vállalja „a kormányzás utolsó évében ráháruló feladatokat és a felelősséget megvalósításukért”.
(MTI)
Címkék
Csehország
választás
Véleménye van? Szóljon hozzá!