A többi egyetemi helyszín online bekapcsolásával zajló ismertetőn Tonk Márton rektor elmondta: az egyetem az idei felvételire 757 tandíjmentes és 724 költséghozzájárulásos helyet hirdetett meg. Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda mellé ősztől önálló karként csatlakozik Sepsiszentgyörgy is, a négy oktatási helyszínen alapképzésen 33, míg mesterképzésen 13 szakra várják a jelentkezőket.
Két új szak indul, Csíkszeredában a környezetmérnök-informatika szak, Sepsiszentgyörgyön a sport és edzőképző szak. Utóbbival új területtel bővül az egyetem kínálata - mondta a rektor.
Tonk Márton hangsúlyozta: idén 23. alkalommal hirdetik meg a felvételit a magyar kormány által finanszírozott erdélyi magyar magánegyetemen, és ez idő alatt a Sapientia megkerülhetetlenné vált a romániai magyar felsőoktatásban, itt tanul az erdélyi magyar fiatalok egyharmada.
A rektor szerint a felsőoktatási intézmény magas szakmai tudást nyújt diákjainak, amit a legutóbbi Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) elért eredményeik is bizonyítanak. Úgy értékelt, hogy minden tekintetben képesek felvenni a versenyt a magyarországi egyetemekkel, de a Sapientia versenyképességét a romániai egyetemi rangsorok is alátámasztják.
Hangsúlyozta: a szakmai felkészítés mellett a felsőoktatási intézmény vonzereje a magyar közeg és az oktató-hallgató közötti valós partnerség, ami a kisebb diáklétszám miatt könnyebben kivitelezhető. Megemlítette még a kiterjedt ösztöndíj-rendszert, a kollégiumokat, az Erasmus+ és a Makovecz mobilitási programokat és a fejlett hallgatói önkormányzati életet.
Tonk Márton elmondta: hozzáférhető, megfizethető oktatást próbálnak nyújtani a magyar diákoknak, a helyek több mint fele tandíjmentes, a költséghozzájárulásos helyek pedig évi 300-700 eurós tandíjjal járnak. A teljes tandíjas helyeken évi 900 eurót kell fizetni.
Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Kar dékánja újdonságként elmondta, hogy a néptánc szak - melyen idén végzett az első évfolyam - négyéves képzéssé válik. Jelenleg zajlik az ennek otthont adó volt Melody Szálló felújítása, ahol jövő év folyamán végeznek a teljes körű korszerűsítési munkálatokkal. A Kolozsvár Főterén álló műemléképületet az állagmegőrzés mellett 21. századi oktatási helyszínné alakítják, mely a kolozsvári magyarságot is szolgálja - hangsúlyozta.
Tonk Márton hozzátette, hogy a néptánc szakot végzett táncművészekre és táncpedagógusokra nagy az igény, az idei végzettek többsége már el is helyezkedett a különböző erdélyi hivatásos néptánccsoportoknál.
A népszerű karok között említette még az informatikát, a mérnöki és gazdasági szakokat, a kommunikációt, a film-fotó-médiát. A kínálatról az egyetem honlapján lehet tájékozódni, az online iratkozás július 3-án kezdődik a felveteli.sapientia.ro felületen.
A rektor a sepsiszentgyörgyi campus építéséről az MTI kérdésére elmondta: reményeik szerint ősszel elkezdődhet, már csak a tűzvédelmi engedélyre várnak, miután a román hatóságok különböző elvárásokkal, például nagyon alapos régészeti feltárással késleltették a folyamatot.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!