TV műsor

Megbénította a bukaresti metrót a szakszervezet és az új közlekedési miniszter közti konfliktus

Külföld, 2021.03.26

Megbénította a bukaresti metrót pénteken a szakszervezet és az új közlekedési miniszter közötti konfliktus, emiatt a felszíni közlekedésben hatalmas dugók alakultak ki a reggeli csúcsforgalom idején.

A hetven kilométernyi hálózatot üzemeltető Metrorex állami vállalat közleménye szerint az USML szakszervezet képviselői pénteken hajnalban elfoglalták az alagutakat a legfontosabb gócpontnak számító, az észak-déli, illetve kelet-nyugati vonalak metszéspontjában található Piata Unirii (Egyesülés-tér) térségében, megakadályozva ezáltal a vágányok feszültség alá helyezését és a szerelvények elindítását.

A mintegy 400 szakszervezetis és kereskedő részvételével zajló bejelentetlen tiltakozó akció előzményeként a Metrorex új vezetése csütörtökön április 2-ig adott határidőt a metrómegállókban működő, az USML érdekeltségébe tartozó kereskedelmi egységek felszámolására, miután az USML bérleti szerződése már 2018-ban lejárt.

Az USML nem hozta nyilvánosságra követeléseit, de a hírtelevíziók által megszólaltatott szakszervezetisek szerint a tiltakozó akcióval arra akarnak garanciát kicsikarni, hogy a metrónál nem lesz létszámleépítés, bércsökkentés, és nem törlik el a pótlékokat.

Catalin Drula közlekedési miniszter szerint azonban a metróalagutak illegális elfoglalása nem az alkalmazottak érdekében történt, hanem egy maroknyi ember próbálja kiváltságait megőrizni, semmibe véve a fővárost és minden adófizetőt, aki az állami szubvenciók által hozzájárul a metró működtetéséhez, az alkalmazottak béréhez.

A közlekedési miniszter korábban "fekete lyuknak" nevezte a megállókban folytatott kereskedelmi tevékenységről a szakszervezet cégével korábban kötött, jogvita tárgyává vált szerződést. A tárcavezető által elrendelt vizsgálat kimutatta, hogy a megállókban az USML által törvénytelenül bérbe adott kereskedelmi helyiségek többségének nincs tűzvédelmi engedélye, akadályozza a forgalmat, beszűkíti a menekülési útvonalakat.

A minisztériumi vizsgálat azt is feltárta, hogy 2020-ban a Metrorex valamennyi alkalmazottjának kifizették a - kizárólag az alagutakban dolgozóknak szánt - veszélyességi pótlékot. A Metrorexnél a 6000 alkalmazott 80 százalékának nettó bére meghaladja az 5000 lejt (375 ezer forint), az alkalmazottak 25 százalékának nettó jövedelme pedig a 7500 lejt.

A metrósztrájk kapcsán pénteken Florin Citu kormányfő a belügyminisztérium közbelépését sürgette, mondván, hogy senki sem áll a törvények felett. "Megengedhetetlen, hogy a bukarestiek amiatt szenvedjenek, mert egy volt szociáldemokrata parlamenti képviselő (Ion Radoi, az USML vezetője) elveszíti szinekúráját (tényleges munka nélküli állását)" - szögezte le a román miniszterelnök.

A metró leállása miatt összezsúfolódtak az utasok a buszokon és villamosokon, tovább növelve a fertőzésveszélyt a gyorsuló koronavírus-járvány miatt amúgy is a vesztegzár küszöbén álló román fővárosban.

Lucian Bode belügyminiszter leszögezte, hogy a csendőrség nem fog erőt alkalmazni, de az akció szervezői ellen a sztrájktörvény megsértése miatt eljárást indítanak, amiért a munkakonfliktus idején a kiemelt fontosságú létesítmény dolgozói nem biztosították a szerelvények legalább 30 százalékának működését.

A Metrorex vállalat vezetősége kulcsfontosságú infrastruktúra megbénítása miatt terrorizmusért és szabotázsért tett feljelentést a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségen (DIICOT), Catalin Drula közlekedési miniszter pedig hivatali visszaélésért, zsarolásért, befolyással történő üzérkedésért és a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsításáért a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) kért jogorvoslatot.

Péntek este a Metrorex vezetése és a szakszervezet között közvetítő Alin Stoica bukaresti prefektus bejelentette, hogy a felek megállapodtak a munka felvételéről, de miután közlekedés újraindítása többórás előkészületeket igényel, csak szombat reggel indul újra a közlekedés a bukaresti metróvonalakon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!