A bíróság megerősítette a boszniai Szerb Köztársaság hivatalos közlönyének megbízott igazgatója elleni vádat is, mert úgy vélte, Milos Lukic egyetértett abban, hogy ne jelenjenek meg a főképviselő jogi aktusai a közlönyben, így azok nem léphetnek érvénybe.
Bosznia-Hercegovina politikai és alkotmányos berendezkedését a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni békemegállapodás határozza meg. Ennek értelmében az ország két részből áll, a Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból. A nemzetközi közösség főképviselőjének intézményét is ekkor hozták létre: a megbízottnak joga van törvényeket hozni és felfüggeszteni.
A boszniai szövetségi ügyészség augusztus 11-én emelt vádat a két férfi ellen a büntető törvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit, emellett pedig eltiltják a hivatali tevékenységeitől is.
A büntető törvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította a közelmúltban, a döntés hátterében pedig éppen a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.
A vádemelést követően Milorad Dodik bűnvádi feljelentést tett az ügyész ellen.
Milorad Dodik az utóbbi több mint húsz évben többször is kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen, és a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!