A 75 éves üzletember 2020-ban Libanonba menekült és azóta ott is élt. Ellene nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben az ügyletben betöltött szerepével kapcsolatos gyanú miatt.
A volt államfő ügyében éppen csütörtökön hirdet elsőfokú ítéletet az illetékes párizsi büntetőbíróság.
Takieddine francia fegyverszállítási ügyekben közvetített. Elsőként (majd interjúkban még több más alkalommal) ő vádolta meg a volt államfőt azzal, hogy pénzt fogadott el a néhai líbiai vezetőtől, a 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafitól 2007-es elnökválasztási kampányához, amelyben győzött. Takieddine a vizsgálóbíróknak azt mondta, hogy 2006-ban és 2007-ben a francia belügyminisztérium épületében három alkalommal adott át pénzzel teli bőröndöt, összesen ötmillió eurót Sarkozynek, aki akkor belügyminiszter volt, illetve kabinetfőnökének, Claude Guéant-nak. Ezt követően az üzletember többször is megerősítette ezeket a kijelentéseket, majd 2020 végén visszavonta minden állítását, és kijelentette, hogy az exelnök nem részesült ilyen finanszírozásban.
A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás létezését az elmúlt években több, egykor vezető beosztású líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette.
Ziad Takieddine-t 2020 júniusában ötévi börtönbüntetésre ítélték Párizsban az úgynevezett Karachigate ügyben, de vele együtt öt másik gyanúsítottat is. A vád szerint mindannyian kenőpénzhez jutottak a Franciaország és Pakisztán között 1994-ben megkötött katonai szerződések jutalékaiból. A döntést 2025 elején a fellebbviteli bíróság megerősítette. Takieddine azonban néhány nappal az elsőfokú ítélet meghozatala előtt elmenekült Libanonba.
Nicolas Sarkozy ellen elnökválasztási kampányának gyanús finanszírozása miatt 2018 márciusában indult eljárás vesztegetés, törvénytelen kampányfinanszírozás, közpénzzel való visszaélés és bűnszervezetben való részvétel gyanúja miatt. Az ügyészség eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen hamisítás miatt tett feljelentése alapján kezdett el vizsgálódni. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát.
Sarkozy a kezdetektől fogva tagadja, hogy megállapodott volna Kadhafival annak érdekében, hogy az elnökválasztási kampányához pénzügyi támogatást kapjon. Márciusban, 12 héten át tartó per végén a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség hétévi börtönbüntetést, valamint ötévi, közügyektől való eltiltást és 300 ezer eurós (120 millió forint) pénzbüntetést indítványozott Nicolas Sarkozy ellen.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!