A közlemény szerint a program keretében tehetséges fiatalok pályázhatnak eszközbeszerzésre és/vagy versenyek, szakmai továbbképzések, táborok utazási és részvételi költségeinek megtérítésére.
A kiírásra 8 és 18 év közötti művészek és sportolók jelentkezését várják, pályázhatnak egyénileg vagy csoportosan, csapatok, együttesek, kórusok, színjátszók. Egy pályázó legtöbb 10 000 lej (776 ezer forint) támogatást nyerhet. A 18 év feletti korcsoportban meghívásos alapon lehet pályázni.
A pályázatokat 2024. június 14-ig, online lehet benyújtani A Közösségért Alapítvány honlapján. Az idei kiírás támogatási alapja 560 000 lej (43,4 millió forint).
Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója rámutatott: a MOL Tehetségtámogató keretében olyan elhivatott fiatalokat támogatnak, akik tevékenységükkel rájuk is ösztönző hatással vannak. "Büszkék vagyunk, hogy a 19. alkalommal meghirdetett programunk kiállta az idők próbáját és bizonyítottan értékessé vált a közösség, de kiváltképpen a teljesítményre törekvő fiatal sportolók és művészek számára" - idézte az ügyvezető igazgatót a közlemény.
András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője arra intette a pályázó fiatalokat, kezdjék el időben a pályázat összeállítását, szánjanak időt az opcionális dokumentumok megszerzésére, mert ezek sok esetben előnyt jelenthetnek.
A 2006-ban indított MOL Tehetségtámogató a legrégibb ilyen társadalmi felelősségvállalási program Romániában, évente meghirdetik. Az eddigi 18 kiírásban 3 810 fiatal sportoló és művész részesült összesen több mint 6,6 millió lej (512,2 millió forint) értékű finanszírozásban. A támogatottak közül sokan értek el jelentős eredményeket romániai és nemzetközi versenyeken, hatan pedig részt vesznek az idei párizsi nyári Olimpiai Játékokon.
A programmal kapcsolatos információk a www.kozossegert.ro honlapon találhatók.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!