Megkezdődött Nicolas Sarkozy volt munkatársainak a pere az elnöki hivatal által túlszámlázott felmérések miatt

Külföld, 2021.10.18

Megkezdődött Párizsban hétfőn Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012) öt közvetlen munkatársának, köztük Claude Guéant-nak, az elnöki hivatal volt vezetőjének a pere, amelyben az Elysée-palota által túlszámlázott közvélemény-kutatásokért kell felelniük.

Bár a volt elnököt is felelősség terhelheti a közbeszerzési pályázat nélkül megrendelt felmérésekért, őt csak tanúként idézte be a bíróság a felperes, a korrupcióellenes Anticor egyesület indítványára, miután a bűncselekmény idején államfőként mentelmi jogot élvezett. Nicolas Sarkozy levélben tudatta a bírósággal, hogy nem kíván megjelenni a tárgyaláson.

A felmérésekkel kapcsolatos gyanú alig két évvel Nicolas Sarkozy hivatalba lépését követően merült fel, amikor a számvevőszék 2009-es jelentésében azt kifogásolta, hogy az Elysée-palota által 2008-ban megrendelt többtucatnyi közvélemény-kutatást exkluzív jelleggel közöltek az elnöki hivatal által előre kiválasztott sajtóorgánumok az elnök népszerűségéről, politikai riválisairól vagy Carla Bruni énekesnő, Nicolas Sarkozy feleségének elfogadottságáról.

Míg a számvevőszéki jelentés elsősorban a felmérések túl magas árának okait és az ilyen jellegű megrendelések értelmét firtatta, az ügyészség közpénz elsikkasztásával és favoritizmussal vádolja az elnöki hivatal volt munkatársait, amiért közbeszerzési pályázat nélkül kötöttek szerződést a felmérések elvégzésére Nicolas Sarkozy egyik befolyásos tanácsadójával, a szélsőjobboldalhoz közel álló történésszel, Patrick Buissonnal, és az általa kiválasztott cégekkel.

A vádlottak padján foglal helyet Pierre Giacometti, az Ipsos közvélemény-kutató intézet volt társigazgatója is.

Nicolas Sarkozy az első francia államfő a második világháború óta, akit - egyelőre nem jogerősen - letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Március 1-én ítélték el egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre, amiért információkért cserébe megpróbált megvesztegetni egy magas rangú bírót, de mivel fellebbezett, az ellene folyó többi eljárásban szabadlábon védekezhet. Szeptember végén egy év börtönbüntetést kapott a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, de ez ellen az ítélet ellen is fellebbezett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!