TV műsor

Megkezdődött Radovan Karadzic fellebbviteli tárgyalása Hágában

Külföld, 2018.04.23

Ítélete hatályon kívül helyezését kérte hétfőn kezdődött fellebbviteli tárgyalásán Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusától (MICT), amely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék fennmaradó ügyeit.

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék 2016 márciusában 40 év börtönnel sújtotta Karadzicot az 1992-1995 közötti, közel százezer halottat követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találták az exelnököt, aki az ítélet szerint a srebrenicai mészárlásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.

Beadványában a magát ártatlannak valló, 72 éves Karadzic új tárgyalás kiírását kérte a bíróságtól.

"Azért vagyunk ma itt, hogy ezen ítélet megsemmisítését kérjük" - mondta Peter Robinson, a szürke öltönyt viselő, beszámolók szerint egészségesnek és eltökéltnek látszó elítélt védőügyvédje.

Robinson, aki ötven jogalapra hivatkozott a fellebbezés alátámasztására, tisztességtelennek nevezte ügyfele tárgyalását, amely szerinte hemzsegett az eljárásjogi hibáktól. Kiemelte: már önmagában amiatt is új tárgyalást kellene elrendelni, hogy a bírák megtagadták Karadzictól a lehetőséget, hogy a saját védelmében tanúskodjon.

"Visszaéltek bizonyos beszámolókkal, nem törődtek bizonyos jogokkal, tényeket torzítottak el, indítékokat hallgattak el" - jelentette ki Karadzic az öttagú bírói testület előtt, hozzátéve, hogy besározása érdekében az ügyészség több esetben is kiragadta a szavait a szövegkörnyezetből.

Közölte emellett, bízik benne, hogy érvényteleníteni fogják a szerinte nagyon gyenge lábakon álló ítéletet, hiszen "számos bizonyíték van arra, hogy stratégiájuk nem támadó, hanem védekező jellegű volt Boszniában".

A per során a volt pszichiáter Karadzic azzal védekezett, hogy a srebrenicai népirtás pusztán mítosz, a bűncselekményeket a muszlimok rendezték meg és a boszniai szerbekre terelték a gyanút.

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérve. A vádhatóság kedden mutatja be az érveit.

Az ítélethirdetés az év végére várható.

A boszniai szerb elnöki tisztséget 1992-től betöltő Radovan Karadzic ellen már 1995-ben vádat emeltek, ő azonban éveken át bujkált, s csak 2008 júliusában fogták el Belgrádban és adták ki Hágának, ahol a következő évben kezdődött meg a pere.

Karadzic megítélése Bosznia-Hercegovinában máig vitatott. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta területeken inkább hősként tekintenek rá.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!