Merkel: Afrika stabilitása európai érdek

Külföld, 2019.11.19

Afrika több esélyt rejt, mint kockázatot, stabilitása és fejlődése pedig Európa érdeke is - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, ahol 12 afrikai ország, több európai állam és nemzetközi pénzügyi szervezetek vezetőivel tárgyalnak az Egyezmény Afrikával (Compact with Africa) nevű befektetési partnerségi megállapodás első két évének eredményeiről.

A kancellár a konferencia előtt a Rundfunk Berlin-Brandenburg közszolgálati médiatársaság Inforadio nevű hírrádiójának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Európának mindent meg kell tennie az Afrikával folytatott együttműködés elmélyítéséért.

A két szomszédos kontinens közös munkájával mindkét félnek hasznos helyzet, "win-win szituáció" áll elő - mondta Angela Merkel, kiemelve, hogy Afrika "felébredt és fejlődik", és vannak területek, például a digitalizáció számos ügye, amelyben jóval gyorsabban halad előre, mint Európa.

A tanácskozást felvezető befektetői fórumon elmondott beszédében aláhúzta, hogy a több mint 50 országból álló kontinensnek kiemelt szerepe van a nemzetközi közösség előtt álló legnagyobb kihívások, köztük a klímaváltozás, a digitalizáció és a migráció ügyeinek megoldásában.

A világnak, így Európának is szüksége van Afrikára a közös kihívások megválaszolásához, és Afrika is számíthat Európa, valamint a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az Európai Uniót mint intézményt összefogó G20 csoport támogatására.

Azonban ehhez még inkább előre kell mozdítani a G20-csoport 2017-es német soros elnökségének idején elindított Egyezmény Afrikával kezdeményezést. Ennek lényege, hogy a G20-csoport tagjai megerősített fejlesztési együttműködéssel és munkahelyteremtő beruházásokkal segítik a résztvevő afrikai országokat, ha a közösen kidolgozott és ellenőrzött menetrend szerint korszerűsítik az állami intézményeket és a nagy alrendszereket, például az egészségügyet és az oktatást.

A résztvevő 12 afrikai ország Németországtól is több beruházásra számíthat, de ehhez a jogállamiság és az állami működés átláthatóságának további erősítésére van szükség - mondta Angela Merkel.

A kezdeményezéshez csatlakozott afrikai országok - köztük Egyiptom, Etiópia, Dél-Afrika és Ghána - állam-, illetve kormányfői, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Afrikai Fejlesztési Bank vezetői és több európai ország kormányfőjének részvételével tartott konferencián Angela Merkel kiemelte, hogy az első két év tapasztalatai kedvezőek, és a közösen elhatározott reformok hasznosak a résztvevő afrikai államoknak. Ezt mutatja, hogy csaknem valamennyi jelentősen előrelépett a Világbank Doing Business nevű versenyképességi rangsorában.

Krisztalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: két év nem is számít sok időnek az ilyen munkában, azonban az eredmények már látszanak. A kezdeményezés hasznosságát jelzi, hogy a résztvevő államokban a hazai össztermék (GDP) átlagos növekedési üteme meghaladta a 7 százalékot, és elérte a kezdeményezéshez nem csatlakozott afrikai államok csoportját jellemző szint kétszeresét - fejtette ki az IMF vezetője.

Guiseppe Conte olasz kormányfő a többi között arról szólt, hogy az előrejelzések szerint Afrika népessége 2050-ig megduplázódik, 2,5 milliárd főre emelkedik, ami azt jelenti, hogy a kontinens országait együttvéve évente 50 millió új állást kell teremteni a munkaerőpiacra belépő új munkavállalók foglalkoztatásához.

Ez hatalmas kihívás Afrikának, és támogatásra lesz szüksége, hogy sikerrel megbirkózzon vele. Ebben továbbra is lehet számítani Olaszországra, azért is, mert rendkívül nagy tapasztalatokkal rendelkezik a kontinens viszonyait, lehetőségeit illetően - fejtette ki Guiseppe Conte, rámutatva, hogy országa a harmadik legnagyobb befektető Afrikában Kína és az Egyesült Arab Emírségek után.

A konferencia alkalmából a német kormány szakminiszterei is több beruházási és fejlesztési együttműködési megállapodást írtak alá az Egyezmény Afrikával programhoz csatlakozott országok képviselőivel. A nemzetközi fejlesztési ügyekért felelős tárca összesítése szerint megegyezést kötöttek például a ghánai kormánnyal egy bio csokoládét gyártó üzem felépítéséről és egy környezetvédelmi szempontból fenntartható módszerekkel termelő textilgyár bővítéséről. A két fejlesztéssel 1500 új munkahely jön létre a nagyjából 25 millió lakosú nyugat-afrikai országban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!