Merkel segítségét kérte a szlovák kormányfő az európai munkaügyi ügynökség megszerzéséhez

Külföld, 2019.02.07

Angela Merkel német kancellár segítségét kérte csütörtökön Pozsonyban Peter Pellegrini szlovák kormányfő ahhoz, hogy az európai munkaügyi ügynökségnek országa adhasson otthont.

A szlovák kormányfő ezt azután közölte, hogy kétoldalú megbeszélést folytatott a német kancellárral a visegrádi országok és Németország pozsonyi csúcstalálkozója előtt. Pellegrini a kérést azzal indokolta, hogy Szlovákia azon kevés EU-tagországok egyike, amelyben nincs jelentős uniós intézmény.

Angela Merkel a találkozót követő sajtótájékoztatón nem adott konkrét választ Pellegrini kérésére, csak annyit mondott: a kérdésről tovább egyeztetnek majd.

Pellegrini és Merkel tárgyalásán a kétoldalú kapcsolatok, valamint az Európai Unió időszerű kérdései kerültek terítékre.

A szlovák miniszterelnök baráti hangvételűnek és konstruktívnak minősítette a megbeszélést, és elmondta: tárgyalópartnerével egyetértettek abban, hogy Németország és Szlovákia olyan országok, amelyek gazdasága elsődlegesen az iparra épül, stratégiai gazdasági partnerek, így fontos megőrizni és erősíteni a köztük lévő gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. Pellegrini a két ország közötti együttműködés bővítésének lehetőségei közül a digitális biztonság területét emelte ki.

Angela Merkel ugyancsak fontosnak nevezte a két ország közti "nagyon szoros" gazdasági együttműködést. Nagyon fejlettnek nevezte a szlovák autóipart, s rámutatott: meg kell őrizni annak hatékonyságát.

Merkel rámutatott: az, hogy ő is részt vesz a V4-csúcstalálkozón, összefügg azzal is, hogy az idén lesz a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Németország 1989-ben sok támogatást kapott a visegrádi országoktól, ezért mindmáig hálás, és sohasem felejti el.

Szólt Merkel arról is, hogy jelenleg Szlovákia elnökli az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ). Ezzel összefüggésben megköszönte, hogy Szlovákia aktívan részt vesz a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését szolgáló minszki egyezmények megvalósításában.

A német kancellár a Brexit folyamatáról feltett újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a jelenlegi helyzetben az unióból való kilépésre készülő Egyesült Királyságnak kell tisztáznia, mit akar.

Angela Merkel és Peter Pellegrini találkozója után vette kezdetét a visegrádi négyek miniszterelnökeinek találkozója. A másfél órásra tervezett megbeszélésen a tervek szerint elsősorban az Európai Unió 2021-2027 közötti keretköltségvetéséről, a májusi európai parlamenti választásokról, az EU jövőjéről, valamint a 30 évvel ezelőtti európai társadalmi változásokról ejtenek szót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!