Minszki zsoldosok - A Kreml az elfogott oroszok szabadon bocsátására számít

Külföld, 2020.07.31

Moszkva arra számít, hogy a fehérorosz hatóságok hamarosan szabadon bocsátják a Minszk környékén őrizetbe vett 33 orosz állampolgárt - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Peszkov szerint az érintetteknek, egy őrző-védő magánvállat alkalmazottjainak repülőjegyük volt Isztambulba, de lekésték a járatukat, és csak átutazóban voltak Fehéroroszországban.

"Ott-tartózkodásuk semmilyen módon nem volt összefüggésben Fehéroroszországgal és a fehérorosz ügyekkel" - mondta a szóvivő.

"Nem tettek semmit és nem volt náluk semmi, amivel törvényt sértettek volna" - hangsúlyozta.

"Orosz állampolgárok, méghozzá 33 állampolgár alaptalan őrizetbe vétele nem fér bele egy szövetségi viszony paramétereibe. Ez egyértelemű" - tette hozzá.

Peszkov hangot adott a Kreml amiatti aggodalmának, hogy Minszk még mindig nem tájékoztatta Moszkvát arról, hogy mire alapozza az oroszok őrizetbe vételét és a konzuli láthatást sem biztosította. Az erre szóló engedélyt Minszk a nap folyamán később megadta. Ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy a fehérorosz hatóságok hamarosan átlátják majd a helyzetet és szabadon bocsátják őket.

Közölte, hogy az ügyet Vlagyimir Putyin elnök videokonferencia keretében megvitatta az orosz biztonsági tanács állandó tagjaival. A testület kifejezte reményét, hogy az ügy tisztázódik, és a fogva tartott oroszokat elengedik.

Peszkov elmondta, a két ország elnöke nem beszélte meg az ügyet. A megoldáson a külügyminisztérium és a minszki orosz nagykövetség dolgozik.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy Oroszország nem kíván beavatkozni a fehérorosz választási kampányba. Elmondása szerint Moszkva arra számít, hogy a folyamat megfelel majd a szabad akaratnyilvánítás minden elvének és normájának.

Peszkov így kommentálta, hogy az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen az államfői posztért ringbe szálló Szvjatlana Cihanouszkaja támogatására csütörtökön több tízezres tüntetés jött össze Minszkben.

A szóvivő kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy vajon Moszkva szerint más országok megpróbálják-e befolyásolni a fehérorosz eseményeket.

A 33 orosz állampolgárt szerdára virradóra vették őrizetbe a fehérorosz hatóságok. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport tagjai, és erőszakos cselekményeket terveztek végrehajtani az augusztus 9-ére kitűzött elnökválasztás finisében a helyzet destabilizálása érdekében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!