TV műsor

Módosításokat sürget az Európai Parlament a hosszú távú uniós költségvetés tervezetével kapcsolatban

Külföld, 2020.07.23

Módosításokat sürgetett az Európai Parlament a hosszú távú uniós költségvetés tervezetével kapcsolatban csütörtökön nagy többséggel elfogadott határozatában.

A képviselők a 465 igen és 150 nem szavazattal, 67 tartózkodó szavazat mellett született állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy módosításokra van szükség az állam- és kormányfők által kedden elfogadott hosszú távú költségvetési tervezettel kapcsolatban. Kilátásba helyezték, hogy a későbbiekben nem hagyják jóvá a tervezetet, ha nem hajtják végre a szükségesnek tartott változtatásokat.
A testület egynapos ülésén elhangzott vita során több képviselő szerint a helyreállítási alapról szóló megállapodás "történelmi jelentőségű" ugyan, mivel az unió történetében először egyeztek meg tagállami vezetők ekkora összegű közös kölcsönfelvételről.

A hétéves költségvetési keret csökkentésével kapcsolatban azonban több képviselő határozott elégedetlenséget fejezte ki, azzal fenyegetve, hogy nem hagyják jóvá azt mindaddig, míg módosításokat nem hajtanak végre a szükségesnek tartott területeken.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciójának elnöke az európai bizottsági elnök, Ursula von der Leyen szavaira reagálva kijelentette: a parlament nem hajlandó arra, hogy "lenyelje a költségvetési kurtítások keserű piruláját."

A szociáldemokrata frakcióvezető, Iratxe Garcia Pérez szerint megengedhetetlenek a költségvetési kurtítások olyan területeken, mint a kutatás, az egészségügy, a határvédelem, és a klímasemlegesítés.

Határozatában az EP sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az Európai Tanács jelentősen gyengítette az Európai Bizottság és a parlament erőfeszítéseit a jogállamiság tiszteletben tartására mind a költségvetés, mind a helyreállítási alap vonatkozásában.

A források politikai feltételeivel kapcsolatban a vitában több képviselő állást foglalt amellett, hogy azok a tagállamok, amelyekben "áldemokratikus, jogállamiságot nem tisztelő" kormányok vannak hatalmon, ne kapjanak a kifizetésekből. Más képviselők arra is figyelmezettek, hogy a jelenlegi válságot nem szabad ürügyként felhasználni az EU további föderalizálásához.

A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményükben elutasították az "EP balliberális többsége által támogatott állásfoglalást", amely - mint fogalmaztak - az európai polgárok érdekeivel szemben meg akarja torpedózni a történelmi megállapodást, újra napirendre akarja erőltetni a tagállamok politikai zsarolását lehetővé tevő jogállamisági mechanizmust" - olvasható a delegáció sajtóközleményében.

Szájer József képviselő plenáris hozzászólalásában elutasította Magyarországgal szemben is a kettős mérce alkalmazását. Kiemelte, azok, akik jogállamisággal kapcsolatban kritizálják Magyarországot kiüresítik a fogalmat.

A Fidesz és KDNP delegáció szerint," óriási győzelem a magyar emberek számára, hogy a magyar miniszterelnöknek hosszú és nehéz tárgyalások során sikerült elérnie, hogy Magyarország 3 milliárd euróval több kohéziós forráshoz juthat a következő uniós költségvetésből. A kezdetektől fogva következetesen képviselt magyar álláspont elérte a célját: igazságosabbá vált az uniós pénzelosztás."

Hozzátették: "az is komoly eredmény, hogy sikerült elhárítani a nemzeti szuverenitásunkat érő kemény támadásokat és Magyarország maga dönthet a nekünk járó uniós pénzek felhasználásáról.

Ujhelyi István az MSZP képviselője az MTI-hez eljuttatott, a plenáris vitához való írásbeli felszólalásában hangsúlyozta, hogy "a magyar miniszterelnököt kicselezték, mert mégis lesz jogállami mechanizmus a költségvetési megállapodásban".

"Mostanra végképp egyértelművé vált, hogy lesz jogállamisági kontroll az uniós pénzek felett, ráadásul szigorúbb, mint azt korábban a Fidesz remélte. A haza és az Európai Unió érdeke ugyanis most egybeesik az orbáni hatalmi gépezettel szemben"- fogalmazott a képviselő.

Utalt arra: Ursula von der Leyen bizottsági elnök a csütörtöki plenáris ülés vitájában is világossá tette, hogy az uniós források védelme és a jogállamiság tiszteletben tartása "kéz a kézben" járnak, a hivatkozott mechanizmus érvényesítésére pedig a tagállami vezetők megállapodása lehetőséget ad.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!