TV műsor

Módosította a cseh választási törvényt az alkotmánybíróság

Külföld, 2021.02.03

Hatályon kívül helyezte a cseh választási törvény egy részét a cseh alkotmánybíróság, mert indoklása szerint az sértette a választásokon induló pártok és mozgalmak esélyegyenlőségét.

Andrej Babis kormányfő szerint a döntés olyan nyílt beavatkozás a cseh politikai rendszerbe, amelyre az alkotmánybíróságnak nincs felhatalmazása.

A választási törvény módosítását a parlamenti felsőház szenátorainak egy csoportja kérte már régebben, mintegy három éve beterjesztett hivatalos beadványában. Babis feltette a kérdést: miért tartott a döntéshozatal három évig, és miért közölték azt röviddel a választások előtt?

A szenátorok alapvetően azt kifogásolták, hogy az érvényes választási törvény előnyben részesíti a nagyobb pártokat a kisebbek rovására. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a nagy támogatottságot élvező, a választáson sikeres pártoknak a képviselői mandátum megszerzéséhez jóval kevesebb szavazatra volt szükségük, mint a kisebbeknek.

Az alkotmánybíróság ugyancsak hatályon kívül helyezte a választási törvény azon előírásait, amelyek a koalíciók számára annyiszor öt százaléknyi szavazat megszerzését tették szükségessé, ahány tagja volt a koalíciónak. Csehországban egy-egy párt vagy mozgalom számára a választási küszöb öt százalék. A kétpárti koalíciónak így 10, a hárompártinak pedig 15 százalék kellett a parlamentbe való bejutáshoz.

A cseh alkotmánybíróság döntése a törvénykönyvben való megjelenés után lép életbe. A módosítások már az idei, október 8-ra kiírt képviselőházi választásokat is érintik. A taláros testület szerint a döntés érvénybe lépésének esetleges elhalasztására nem volt semmilyen ok.

"A döntés célja, hogy eltávolítsa Babist a politikából" - jelentette ki a kormányfő, és a sajtó szerint a jelenlegi egyetlen nagynak minősíthető politikai tömörülés, az ANO mozgalom elnöke sajtóértekezleten. Babis megjegyezte: tiszteletben tartja a döntést, de meggyőződése, hogy Pavel Rychetsky, az alkotmánybíróság elnöke szándékosan politikai döntést hozott, amely megingathatja a cseh politikai rendszert.

Az alkotmánybírósági döntés alapján a cseh parlamentnek ugyanis módosítania kell a választási törvényt. Babis úgy vélte, hogy erre nagyon kevés az idő. Hasonló értelemben nyilatkozott Jan Hamácek, a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, belügyminiszter is. Hamácek közölte, hogy haladéktalanul tanácskozásra hívja a parlamenti pártok vezetőit, és megpróbálnak kiutat találni a helyzetből.

A jobboldali ellenzéki pártok többségre viszont üdvözölte az alkotmánybírósági döntést, és úgy vélte, hogy az hozzájárulást jelent a pártok egyenlő választási esélyeinek a megteremtéséhez.

A cseh választási törvény alapelve az arányosság, ezért a választások eredménye alapján szinte mindig koalíciós kormányok létrehozására van szükség. Több mint másfél évtizede ezt az elvet módosította részben közös akarattal az akkoriban két legnagyobb politikai erő, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt és a baloldali Cseh Szociáldemokrata Párt. A két akkori pártelnök, Václav Klaus és Milos Zeman szerint a módosítás célja az volt, hogy a választások után egyszerűbb legyen a kormányalakítás.

Milos Zeman, aki jelenleg Csehország elnöke, egy vasárnapi rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az alkotmánybíróság helyet ad a szenátorok beadványának, akkor az belpolitikai válságot idézhet elő az országban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!