TV műsor

Moszkva befizeti kétévi elmaradt tagdíját az Európa Tanácsnak

Külföld, 2019.08.29

Oroszország befizeti az Európa Tanácsnak mintegy 54,7 millió eurónyi, 2017-ben és 2018-ban elmaradt tagdíját és egyéb kötelezettségét - derült ki az orosz hivatalos online közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendeletből.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) június 25-én határozott arról, hogy Oroszország küldöttsége visszakapja a Krím elcsatolására és a délkelet-ukrajnai beavatkozásra hivatkozva megvont szavazati jogát és egyéb lehetőségeit. Az orosz törvényhozás az ellene 2014-ben bevezetett szankcióra válaszul 2016-ban függesztette fel munkáját a testületben, és 2017 óta tagdíjat sem fizetett.

A szervezet szabályai szerint Oroszországot kizárhatták volna a tagdíjfizetési kötelezettség két éven át tartó megszegése miatt. Ennek megakadályozására a PACE idén megváltoztatta ügyrendjét, az ukrán delegáció tiltakozása ellenére.

Az orosz parlament két háza januárban közös nyilatkozatban vádolta meg a PACE-t azzal, hogy "durván megsértette" Oroszország jogait az Európa Tanácsban, amikor parlamenti delegációját 2014-ben és 2015-ben megfosztotta kulcsfontosságú jogköreitől. Ezzel a testület Moszkva szerint "rendszerszintű válságba" került.

Az orosz törvényhozási küldöttség tagjai az ellenük bevezetett büntetőintézkedések értelmében nemcsak a közgyűlésben nem szavazhattak, de nem vehettek részt a PACE vezető testületeinek munkájában, nem lehettek jelentéstevők, nem lehettek tagjai a PACE választási megfigyelő küldöttségeinek sem, és nem képviselhették a közgyűlést sem az ET szerveiben, sem a tanácson kívül.

Május elején Moszkva a konfliktus miatt meglebegtette azt a lehetőséget is, hogy kilép a közgyűlésből, és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!