TV műsor

Moszkva eltűntként körözteti a CIA-informátornak mondott Szmolenkovot

Külföld, 2019.09.23

Eltűnt személyként körözteti Oroszország Oleg Szmolenkovot, aki amerikai sajtóértesülések szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékes orosz informátora volt, és akit két évvel ezelőtt a tengerentúlra szöktettek - közölték hétfőn orosz hírügynökségek a moszkvai belügyminisztériumra hivatkozva.

Az orosz külügyminisztérium szeptember 12-én az Interpolon keresztül kért információt Washingtontól a férfi hollétéről.

Az amerikai CNN hírtelevízió szeptember 9-én közölte, hogy a CIA 2017-ben egy különleges művelet keretében menekített ki Oroszországból egy rendkívül fontos fedett informátort, aki egyebek között arról szolgáltatott értesüléseket, hogy az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást személyesen Putyin rendelte el.

Azt elsőként a Kommerszant című orosz lap írta le, hogy az illető Oleg Szmolenkov volt orosz diplomata és a moszkvai elnöki hivatal volt munkatársa lehetett, aki 2017 nyarán montenegrói nyaralása során eltűnt, majd 2018-ban letelepedett az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Staffordban.

Orosz sajtóértesülések szerint a róluk szóló jelentések megjelenése után a Szmolenkov család tagjai staffordi otthonukból ismeretlen helyre távoztak.

A Kreml megerősítette, hogy Szmolenkov korábban valóban az elnöki apparátus munkatársa volt, de állítása szerint már évekkel ezelőtt elbocsátották. Az orosz diplomáciai tárca a az amerikai választási kampánnyal hozta összefüggésbe a kémbotrányt, azt állítva, hogy a hivatalban lévő államfő, Donald Trump ellen irányul.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!