Moszkva nem fog fizetni az OPCW-ben a vegyi támadások felelőseinek megállapításáért

Külföld, 2019.01.09

Oroszország nem fog fizetni azért, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezeten (OPCW) belül létrehozzák a feltételezett vegyi támadások felelőseinek megállapítását szolgáló mechanizmust - jelentette ki Alekszandr Sulgin, Oroszország állandó OPCW-képviselője az Izvesztyija című napilapban szardán megjelent interjújában.

Sulgin elmondta, hogy a szervezet a 2016-os büdzséjének maradványából létrehozandó különleges alapból készül felállítani a felelősség-megállapítás informatikai infrastruktúráját. A tagállamok konferenciáján Moszkva ebből visszakövetelte arányos részesedését és közölte, hogy ellenkező esetben az összeget le fogja vonni az idén esedékes tagdíjából.

"Egyáltalán nem titkoljuk, hogy a Nyugat által erőltetett felelősség-megállapításért nem fogunk fizetni, és bízunk benne, hogy legközelebbi partnereink is hasonlóképpen tesznek majd" - mondta.

Sulgin a felelősség-megállapítás mechanizmusát a szíriai politikai folyamat aláásását célzó eszköznek nevezte. Érvelése szerint a nyugati országok arra törekednek, hogy az OPCW Damaszkuszt nevezze meg a vegyi támadások felelőseként.

Az OPCW - az orosz tiltakozás ellenére - november 20-án határozott arról, hogy 2,4 millió euróval, 69,7 millió euróra növeli büdzséjét. A pótlólagos eszközöket a szervezet egyebek között a feltételezett vegyi támadásokért felelősséget megállapító csoport felállítására fogja fordítani.

Moszkva igyekezett megakadályozni, hogy az OPCW büntető szervvé váljon, felhívva a figyelmet arra, hogy ezzel a szervezet megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának jogköreit. Az orosz fél rámutatott, hogy a felelősség megállapításáról a vegyifegyver-tilalmi egyezmény sem rendelkezik, és hogy az új mechanizmus létrehozását a 193 tagálam közül csak 82 szavazta meg.

A tartózkodások és távolmaradások mellett ennyi voks jogilag elegendő volt a határozat elfogadásához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!