Multisport Eb - Félidőben harmadik a magyar csapat női tornában

Külföld, 2022.08.11

Két csoport után a harmadik helyen áll a magyar csapat a női torna Európa-bajnokságon, Münchenben.

A csütörtöki selejtezőben, amely egyben az egyéni összetett döntője is, a magyarok a második csoportban léptek a szerekhez többek között a portugálok, az írek, a finnek és a spanyolok társaságában. Kovács Zsófia, Mayer Gréta és Makovits Mirtill mind a négy szeren szerepelt, Bácskay Csenge ugrásban és gerendán, a több sérüléssel bajlódó Székely Zója pedig csak felemáskorláton.

A magyarok gerendán kezdtek az Olimpiai Csarnokban, nem túl sikeresen, többük is leesett a szerről gyakorlata közben. A legjobban Mayer teljesített, ő 12,833 pontot kapott a produkciójára. Kovács 11,900, Makovits 11,400, Bácskay pedig 11,133 ponttal zárt.

Talajon Kovács remek gyakorlatot mutatott be, a jutalma 13,433 pont volt. Mayer és Makovits kisebb hibákat vétett, ezzel együtt előbbi 12,700, utóbbi 12,033 pontot kapott ezen a szeren.

A várakozásoknak megfelelően ugrásban is a két éve aranyérmes Kovács Zsófia teljesített a legjobban a magyarok közül, a produkcióját 13,816 pontra értékelték a bírók. Az ezen a szeren négy éve ifjúsági olimpiai ezüstérmes Bácskay 13,200-zal, Mayer 12,933-mal, Makovits 12,100-zel zárta ezt a szakaszt.

Kovács az utolsó szeren, felemáskorláton - amelyen 2020-ban, Mersinben ugyancsak aranyérmes volt - is magabiztosan teljesített, egészen a leugrásig, amelyből ellépett, így végül 13,366 pontra értékelte a zsűri. Makovits 13,066-tal, Székely 12,466-tal, míg Mayer 11,600-tal zárta ezt a szert, és az egész selejtezőt.

A csapat selejtezős harmadik helye mellett Kovács összetettben is a harmadik helyen áll az utolsó két csoportot megelőzően, ugrásban pedig vezet Bácskay előtt, míg talajon a harmadik.

A csütörtöki selejtező eredménye alapján hirdetik ki az egyéni összetett végeredményét, illetve az ott elért pontszámok alapján alakítják ki a szerenkénti döntők és a nyolc együttest számláló csapatfinálé mezőnyét is. Végeredmény 20 óra után várható, az egész multisport Eb-n ebben a számban osztanak először érmeket.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, vegyes érzései vannak a selejtező után.

"Két szeren nagyon szépen teljesítettek, gerendán és felemáskorláton viszont nem. Az ugrás és a talaj jól sikerült, majdnem azt mondom, hogy a várakozásnál is kicsit jobban. A gerenda és a felemáskorlát azonban hagy kívánnivalót maga után. A gerendát rosszul kezelték a lányok, túlizgulták, és nem tudták azt a teljesítményt nyújtani, amit szerettek volna" - értékelt.

A szakember a végeredményt illetően jóslatokba nem kívánt bocsátkozni, annyit azonban elmondott, hogy szerinte talajon és ugrásban Kovács Zsófia ott lehet a döntőben.

Maga a versenyző kritikusan értékelte a teljesítményét:

"Gerendán kétszer leestem, ez mindjárt a verseny elején elég rosszul jött, utána a talajjal és az ugrással elégedett voltam. Felemáskorláton nem a legjobb gyakorlatomat mutattam be, de pontos volt, a leugrást viszont elrontottam" - fogalmazott.

Kovács azt mondta, úgy érezte, összejöhet az érem egyéni összetettben, de most már nincs esélye dobogóra állni, a szerdöntős szereplésben azonban reménykedik.

A csapatfinálét szombaton, a szerenkénti döntőket vasárnap rendezik.

München most először ad otthont torna Európa-bajnokságnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!