A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők. "Politikai köntösbe bujtatott piacszerzési akció zajlik" - húzta alá.
Kifejtette, javasolták az úgynevezett tranzitdíj-támogatást, azt, hogy a 27 tagállam közösen hozzon létre egy olyan alapot, amelyből a szállítás költségeit lehet támogatni, hiszen a fő probléma az, hogy a szárazföldi szállítás drágább a tengerinél. Ha az ukrán gabona el tudna jutni a déli, horvát vagy az északi szabad kikötőbe, el tudna jutni a hagyományos útvonalakra, Afrikába és az Arab-félszigetre. "De itt jön a nagy lelepleződés, hogy egyáltalán nem cél ez" - fogalmazott.
Az Európai Unió még májusban engedélyezte öt tagországnak - Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának -, hogy megtiltsa az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védje a helyi gazdákat. Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát, mert úgy ítélte meg, hogy a május óta hozott intézkedések hatására megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban.
Nagy István szerint ez az évrendszer nem igaz, túlkínálat van az európai piacokon. Felháborítónak nevezte, hogy az utolsó nap, utolsó pillanatában foglalkoztak a kérdéssel, de nem az érintett szakminiszterek bevonásával, hanem Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és még a hivatalos tájékoztatás előtt megjelent erről a közlemény. "Az Európai Unió vezetői nem viselkedhetnek így a saját tagországaikkal" - jelentette ki.
A tárcavezető szólt arról, hogy az eredetileg négytermékes listát kibővítették a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is. Mivel ezen a területen nincs nemzeti hatáskör, szavai szerint "ez egy nagyon kemény és bátor döntés" volt. "Nem lehet, hogy a gazdáink segélykiáltását nem halljuk meg" - húzta alá, hozzátéve, hogy ha a hazai termelők most tönkremennek, nem lesz, aki a jövőben termeljen.
Az agrárminiszter kifejtette, nem követhető nyomon, hogy az ukrán termékeknél milyen vegyszereket használtak, használtak-e genetikailag módosított alapanyagokat. "Nem véletlen, hogy meg kellett semmisíteni ukrán gabonatételeket, mert kifogásolható volt az eredetük" - mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország a hosszú távú ellátásbiztonság mellett tette le a voksát.
Nagy István elmondta, a döntéshez Bulgária végül nem, de Szlovákia és Lengyelország csatlakozott, és tárgyalásai alapján Románia is fog. "Az biztos, hogy Magyarország ki fog tartani" - közölte.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!