TV műsor

Navalnij - Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a letöltendő szabadságvesztést

Külföld, 2021.02.21

Helybenhagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.

Alekszej Navalnij A verdikt értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több, mint két és fél évet kell letöltenie. Másfél hónappal kevesebbet, mint amennyit február 2-án első fokon kapott. Ha egyéb ügyekben nem szabnak ki rá újabb büntetést, a politikusnak 2023 júliusában vagy augusztusában kell szabadulnia. Azonban más eljárások is folynak ellene, egyebek között azon a címen, hogy saját céljaira fordította az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnak (FBK) befizetett támogatását.

Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket, ebből az ügyész szerint ötvenszer 2016-ban.

A politikus védői szombaton a szabadon bocsátását kérték a moszkvai városi bíróságtól, azon az alapon, hogy Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) úgynevezett ideiglenes intézkedést rendelt el, és követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság a politikus életét fenyegető kockázatok jellegére és mértékére, illetve fogva tartása általános körülményeire hivatkozott.

Az orosz igazságügyminisztérium szombaton hivatalos választ küldött az EJEB-nek, amely szerint a bíróság túllépte hatáskörét, és döntését nem tényekre alapozva hozta meg. A tárca szerint a Navalnij ügyvédjeinek Strasbourghoz intézett folyamodványa nincs összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményének vonatkozó cikkével. A levél szerint Moszkva idejében a bíróság rendelkezésére bocsátotta a politikus fogva tartására vonatkozó adatokat, de a testület ezeket nem vette figyelembe.

Navalnij az utolsó szó jogán felszólalva azt hangoztatta, hogy az EJEB határozata alapján el kell őt engedni, és a megmérgezését követően nem rejtőzködött az orosz büntetés-végrehajtás elől, az egész világ tudta, hogy hol tartózkodik. Az Yves Rocher-ügyben rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje lejárt és önként tért vissza Oroszországba.

"Mi egy nagyon boldogtalan ország vagyunk. A szerencsétlenség körében vagyunk, amelyből nem tudunk elmenekülni. Természetesen el akarunk, ezért azt javaslom, hogy változtassuk meg a jelszót - nem elég, hogy Oroszország szabad legyen, de Oroszországnak boldognak kell lennie. Oroszország boldog lesz" - mondta beszédének politikai felhangú lezárásaként.

A pert kilenc európai nagykövetség képviselői követték nyomon a tárgyalóteremben. Az Európai Unió fontolóra vette, hogy az eljárás miatt újabb szankciókat vezet be Oroszországgal szemben.

Navalnijt szombaton egy másik perben egy második világháborús veterán megrágalmazása címén is bűnösnek találták. A bíróság 850 ezer rubel (a rubel jelenleg négy forintot ér) pénzbüntetésre kötelezte. A bíró emellett átküldte az orosz Nyomozó Bizottságnak (SZK) a vádlott azon kijelentéseinek jegyzőkönyvét, amelyekkel Navalnij az ügyész szerint megsértette a bíróságot és az ügyészt, ami egy újabb eljárás alapja lehet.

A sértett fél, a 94 éves Ignat Artyomenko, az állami RT televízió egy politikai kampányfilmjében szerepelt, amely a tavalyi alkotmányreform-szavazásra agitált. Ennek szereplőit az ellenzéki politikus "lakájoknak", "árulóknak" és "az ország szégyenének" nevezte. A tárgyaláson elutasította a bocsánatkérést. A bíró szerint bebizonyosodott, hogy a sértett senkit sem árult el. Az utolsó szó jogán - szombaton másodszor - elmondott beszédében Navalnij rámutatott, hogy a veterán a elmúlt négy évben hét alkalommal kapott az államtól élelmiszersegélyt, összesen 11 ezer rubel értékben, amit a per költségei sokszorosan meghaladtak. Az eljárást figyelemelterelésnek nevezte, és ismét kitért a palotára, amelyet állítása szerint Vlagyimir Putyin elnöknek építettek fel Gelendzsikben, mint mondta, a nyugdíjasok elvont pénzből.

"Önök megalázzák megsértik a veteránokat azzal hogy őt (Artyomenkót) bábuként használták fel" - mondta, és kifejezte reményét, hogy aki ezt tette, "a pokolban fog megégni" és "elnyeri méltó büntetését".

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az azt feszegető kérdésre, hogy a letöltendő büntetésre ítélés után milyen lesz Navalnij politikai jövője, azt mondta, "ez egyáltalán nem a mi (Kreml) dolgunk". Azt hangoztatta, hogy Oroszországban a törvény rendelkezik az állampolgárok választó és megválaszthatósági jogáról, mindenki esetében azonos módon. "Nagyon sokoldalúnak" nevezte Oroszország politikai életét, megjegyezve, hogy van aki politikai harcot törvényes kereteken belül és van aki az illem határain átlépve folytatja.

"Elvileg elegendő pluralizmus van nálunk a politikai küzdőtéren és a Kremllel sokan opponálnak" - mondta Peszkov.

Alekszej Navalnijt a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe január 17-én, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, miután több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Ezen intézkedés és a politikus elítélése hatására három, engedély nélküli tömegtüntetés is volt az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét őrizetbe vették a hatóságok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!