Navalnij - Moszkva: Berlin kettős játékot játszik a nyomozás ügyében

Külföld, 2020.09.06

Berlin kettős játékot játszik azzal, hogy nyomozást sürget a szerinte megmérgezett Alekszej Navanij orosz ellenzéki politikus ügyében, miközben szándékosan elhúzza ezt a folyamatot azzal, hogy nem válaszol Moszkva adatigénylésére - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő vasárnap a Rosszija 24 hírtelevízióban.

Zaharova felhívta a figyelmet arra, hogy a berlini igazságügyi hivatal csak pénteken kapta meg a német hatóságoktól az orosz főügyészség augusztus 27-i jogsegély-kérelmét. A szerv csak ezt követően bocsátkozik majd mérlegelésbe.

"Berlin a válasz visszatartásával fékezi a nyomozás folyamatát, amit sürget. Szándékosan?" - fogalmazott Zaharova.

"Egyelőre nem bizonyos, hogy Németországban nem folytatnak-e kettős játékot" - nyilatkozott a szóvivő.

Emlékeztetett rá, hogy az orosz orvosok is együttműködési javaslattal fordultak az ügyben a német orvosi kamara elnökéhez. Zaharova szerint a gyorsaság kérdésében a német fél érdemel szemrehányást, és közölte, hogy Moszkva a nap 24 órájában kész a kooperációra.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án, miután ellenzékiekkel tárgyalt és korrupcióellenes leleplező videót forgatott Szibériában, rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton.

A gép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították tovább. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz szakemberek többször visszautasítottak.

A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. A német kormány szerdán a vizsgálati eredmények alapján úgy fogalmazott, hogy Navalnij mérgezéses támadás áldozata lett hazájában.

Berlin egyeztetést kezdett európai uniós, illetve NATO-partnereivel a megfelelő válaszlépésekről. Moszkva a maga részéről kifogásolta, hogy a német fél sem az orosz főügyészség, sem a Navalnijt kezelő orvosok kérésére nem szolgáltatott információt arról, hogy milyen megállapításra jutott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!