TV műsor

Navalnij - Rágalmazási ügyben állították bíróság elé Moszkvában az ellenzéki politikust

Külföld, 2021.02.05

Egy második világháborús veterán, Ignat Artyomenko becsületét és méltóságát sértő rágalmazás címén állították pénteken ismét bíróság elé Moszkvában Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

Artyomenko szerepelt egy a tavalyi orosz alkotmánymódosítás mellett agitáló reklámfilmben, amelynek szereplőit az ellenzéki politikus "lakájoknak", "árulóknak" és "az ország szégyenének" nevezte. A megújított alaptörvény értelmében Vlagyimir Putyin orosz elnök akár 2036-ig is hatalmon maradhatna.

A pénteki tárgyaláson a Dozsgy ellenzéki televízió beszámolója szerint Navalnij azzal vádolta a bíróságot, hogy a "magatehetetlen" 95 éves veteránt "bábként" használják fel ellene egy "PR-perben", mert szerinte "a Kremlnek újságcímekre van szüksége".

Az is állította, hogy Artyomenko hozzátartozói pénzt kapnak az idős ember - egyébként videokapcsolatban történő - szerepeltetéséért, és nem zárta ki, hogy éjjel megfojtsák egy párnával, hogy aztán bejelentsék: "ez az ügy végzett vele". Az idős emberhez egyébéként a nap folyamán mentőt kellett hívni.

Navalnij a tárgyaláson nem volt hajlandó eleget tenni a veterán kérésnek és bocsánatot kérni tőle, valamint a nemrég elhunyt Szergej Lanovoj szovjet-orosz színésztől, akit az ellenzéki ugyanúgy becsmérelt.

A pénteki tárgyaláson elhangzott tanúvallomások szerint Artyomenko végigharcolta a háborút. A per folytatását jövő péntekig elnapolták. Navalnijt, ha vétkesnek találják, pénzbírságra vagy közmunkára ítélhetik.

A védelem szerint a politikus ellen felhozott vád politikai indíttatású. A megerősített rendőri erőkkel biztosított helyszínen a tárgyalást többtucatnyi újságíró és több külföldi diplomata kísérte figyelemmel.

Navalnij a héten másodszor állt bíróság előtt. Kedden egy másik tárgyaláson a felfüggesztett szabadságvesztés feltételeinek megsértése címén letöltendővé változtatták az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben rá kiszabott ítéletet. Az ellenzékinek két év nyolc hónapot kell majd börtönben töltenie.

Navalnij ügye téma volt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken esedékes moszkvai találkozóján.

Csütörtökön meghalt Szergej Makszimisin, a Navalnijt Omszkban kezelő kórház 55 éves helyettes főorvosa. Sajtójelentések szerint az altató- és újjáélesztési szakorvos munkaidőben, a műtőben lett rosszul, és kollégái már nem tudtak segíteni rajta.

Halálának okát nem közölték, csak annyit, hogy nem a Covid-19 áldozata lett. A Komszomolszkaja Pravda című bulvárlap szerint Makszimisin nemrég vesztette el a szüleit. A lap kitért arra, hogy a berlini Charité klinika zárójelentése szerint az ellenzéki vezető, akit több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint megmérgeztek, az omszki orvosok erőfeszítéseinek köszönhetően maradt életben.

Makszimisin a Navalnij-ügyben nem szólalt meg a nyilvánosság előtt.

Az ellenzéki politikus követői csütörtökön közölték, hogy tavaszig vagy nyárig már nem fognak több megmozdulást meghirdetni. A moszkvai repülőtéren január 17-én őrizetbe vett Navalnij mellett 23-án, 31-én és február 2-án is szimpátiatüntetéseket tartottak, amelyeken az OVD-Info jogvédő szervezet szerint összesen mintegy 10 ezer embert vettek őrizetbe.

A moszkvai városi bíróság pénteki közlése szerint a nem engedélyezett tüntetések 972 részvevőjét ítélték adminisztratív elzárásra, 1232 embert pedig megbírságoltak. Eddig több mint 4900 közigazgatási kereset érkezett a fővárosi bíróságokhoz. Civil szervezetek szerint a nagy számú őrizetbevétel miatt moszkvai és szentpétervári börtönök túlzsúfoltak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!