Navalnij - Több orosz hatóság a tüntetések törvényellenességére figyelmeztetett

Külföld, 2021.02.11

A tömeges akciók szervezésének és az azokban való részvételnek a törvényellenességére figyelmeztetett csütörtökön az orosz főügyészség, a belügyminisztérium és a Nyomozó Bizottság (SZK).

A főügyészség a közösségi médiában megjelent mozgósításokra reagálva közölte, hogy szükségesnek tartja a jogsértések megengedhetetlenségére figyelmeztetni a fizikai és a jogi személyeket. Az SZK emlékeztetett rá, hogy az idén megtartott, nem engedélyezett megmozdulásokkal kapcsolatban több büntetőeljárás indult és felhívta a figyelmet arra, hogy a részvétel veszélyes lehet a fiatalkorúak számára.

Leonyid Volkov, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus regionális támogató csoportjainak vezetője kedden akciót hirdetett meg, amelynek résztvevőit arra hívta fel, hogy vasárnap este gyűljenek össze a lakóházak udvarában és világítsanak mobiltelefonjaik lámpájával.

Navalnij január 17-én tért vissza Moszkvába Berlinből, ahol azt követően gyógykezelték, hogy augusztusban Oroszországban, több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint megmérgezték. A politikusra egy korábbi gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést egy moszkvai bíróság február 2-án letöltendőre változtatta, a szabadlábra helyezés feltételeinek megsértése címén.

A politikus mellett január 23-án és 31-én, valamint február 2-án szimpátiatüntetések voltak, amelyeknek az OVD-Info jogvédő szervezet szerint mintegy 10 ezer résztvevőjét vették őrizetbe. A hatóságok kemény fellépésüket azzal indokolták, hogy a tüntetéseket nem engedélyezték, egyrészt a járványhelyzet, másrészt pedig amiatt, hogy a szervezők nem is folyamodtak beleegyezésért.

A belügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a Navalnij-szimpátiatüntetésekkel kapcsolatban 90 büntetőeljárás indult, egyebek között garázdaság, rongálás, hatósági személy elleni erőszak vagy a járványügyi előírások megsértése címén.

Az orosz ellenzéki média csütörtökön ismertette a Bellingcat nemzetközi tényfeltáró újságírói hálózat közlését, miszerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azon tagjainak, akiket a csoport a Navalnij elleni merénylet elkövetésével gyanúsított meg, közük lehetett ifjabb Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikus 2015 májusában és 2017 februárjában elszenvedett mérgezéséhez. A csoport az utasforgalmi adatok elemzése alapján jutott erre a következtetésre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!