Német parlamenti EU-bizottsági elnök: közösen kell kezelni az energiaválságot

Külföld, 2022.10.06

Közösen kell kezelni az energiaválságot az Európai Unióban, a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló újjáépítési alap mintájára - emelte ki a német szövetségi parlament (Bundestag) uniós ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője egy csütörtöki nyilatkozatában.

Anton Hofreiter az energia drágulásából fakadó terhek enyhítésére a hazájában tervezett 200 milliárd eurós csomaggal kapcsolatban az Euractiv című német hírportálnak elmondta, hogy újabb egyensúlytalanságokhoz vezet, ha versengés indul a tagországok között arról, hogy ki tudja a legtöbb támogatást biztosítani a lakosságnak és a vállalatoknak az energiaköltségekre.

A szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kormányzó Zöldek politikusa hangsúlyozta, hogy egy ilyen versengés "torzuláshoz" vezetne a közösségben, amit el kell kerülni. "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megosztottság alakuljon ki azok között, akik ki tudják fizetni az iparuk megmentését, és akik nem tudnak költségvetési forrást előteremteni erre" - mondta Anton Hofreiter.

A Zöldek leghíresebb politikusai közé tartozó parlamenti bizottsági elnök szerint a megoldás az energiaválság közös kezelése, méghozzá közös hitelfelvétellel. A koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításra a tagországok közösen felvett hiteleiből összeállított Next Generation EU programmal az EU bebizonyította, hogy "képes az európai gazdaságok stabilizálására közös válaszlépésekkel" - mondta Anton Hofreiter, hozzátéve, hogy ezt a megoldást kell mintának tekinti az energiaválság elleni küzdelemben.

Hasonlóan fogalmazott a Zöldek frakciójának vezető költségvetési szakpolitikusa, Sven-Christian Kindler is, aki kiemelte, hogy komolyan veszik a szövetségi kormány által meghirdetett 200 milliárd eurós program körüli európai aggodalmakat. Hozzátette: az EU a világjárvány idején "aktív és közös" pénzügyi lépésekkel megvédte a munkahelyeket és a vállalkozásokat, és ez "most is így lesz".

A liberálisok viszont elutasítják a közös hitelfelvétel gyakorlatának folytatását. Ez "hosszú távon nem segíti elő a tagállamok versenyképességének erősítését és fenntartható finanszírozását" - nyilatkozott a ZDF köztelevíziónak Christian Lindner pénzügyiminiszter, az FDP elnöke, megjegyezve, hogy az aggodalmak eloszlatása érdekében tájékoztatta uniós kollegáit a német tervekről.

Olaf Scholz kancellár és a koalíciós pártok vezetői szeptember végén jelentették be, hogy 200 milliárd eurós keretű - főként hitelből finanszírozott - tehercsökkentési programot indítanak, amelynek része egy úgynevezett gázárfék. A két évre, 2024 végéig szóló program részletei egyelőre nem ismertek. A gázárfék rendszerének kidolgozását egy szakértői testületre bízták, amely várhatóan október első felében tesz javaslatot a kormánynak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!