Németország elismeri népirtásként a 20. század elején Délnyugat-Afrikában folytatott vérengzéseket

Külföld, 2021.05.28

Németország hivatalosan elismeri népirtásként a 20. század elején Délnyugat-Afrikában, a jelenlegi Namíbia területén folytatott vérengzéseket - közölték pénteken Berlinben.

Heiko Maas külügyminiszter közleménye szerint eredményre vezetett az egykori Német Császárság csapatai által 1904 és 1908 között végzett műveletek közös megítéléséről a namíbiai kormánnyal 2014-ben kezdett tárgyalás.

A megállapodás szerint Németország népirtásnak tekinti a történteket, és bocsánatot kér a bűncselekményekért.

A németek által okozott "mérhetetlen szenvedés" elismerésének jeleként elindítanak egy 1,1 milliárd eurós (385 milliárd forint) újjáépítési és fejlesztési programot.

A program "kialakításában és végrehajtásában döntő szerepe lesz a népirtásban érintett közösségeknek".

A programból "nem lehet levezetni kártérítési követeléseket" - áll a közleményben.

Namíbia területe 1884-től 1915-ig volt német gyarmat. A megszálló alakulatok a Német Délnyugat-Afrika elnevezésű gyarmaton az idegen uralom elleni felkelések elfojtását célzó műveletekben csaknem teljesen kiirtottak több népcsoportot, köztük a nama és a herero törzset.

A német-namíbiai kormányközi tárgyalás a német és a namíbiai parlament kezdeményezésére indult. A német kormány kezdettől azt az álláspontot képviselte, hogy a népirtás nemzetközi jogi fogalmát megalkotó ENSZ-egyezmény alapján nemcsak az egyezmény életbe lépése - 1951 - után történt népirtásokat lehet népirtásnak nevezni, hanem korábbiakat is, de ezekben az esetekben a minősítés nem jár jogi következményekkel, például jóvátételi, kárpótlási kötelezettséggel.

Így azzal a tervvel kezdték el a tárgyalást 2014-ben, hogy Németország hivatalosan bocsánatot kér majd, a namíbiai fél pedig elfogadja a bocsánatkérést, kártérítést viszont nem fizetnek, de növelik az afrikai országnak juttatott támogatást.

A pénteken ismertetett megállapodás szerint az 1,1 milliárd eurós alapból a namíbiai fél kérésére mezőgazdasági, infrastruktúrafejlesztési és képzési programokat finanszíroznak majd, legfőképpen a nama és a herero törzs szállásvidékén. Az új program nem felváltja, hanem kiegészíti a fejlesztési együttműködési projekteket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!