Németországban lassult a termelői árak csökkenése novemberben

Külföld, 2020.12.18

Novemberben a szakértők által vártnál nagyobb mértékben lassult a termelőiárak csökkenése Németországban éves szinten.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy novemberben 0,5 százalékkal csökkentek a termelői árak Németországban éves szinten, miután októberben 0,7 százalék csökkenést jegyeztek fel. Elemzők kevésbé lassuló, 0,6 százalékos termelőiár-csökkenést vártak a múlt hónapra.

Éves összehasonlításban novemberben már tizedik hónapja csökkentek a termelői árak az egy évvel korábbiakhoz képest Németországban.

Az éves árcsökkenéshez az energiaárak járultak hozzá a legnagyobb mértékben. Az energiaárak összességében 2,7 százalékkal csökkentek. Az energiaárakon belül a legnagyobb éves csökkenés az olajtermékekben következett be, 16,7 százalékos, a földgáz ára pedig 5,2 százalékkal csökkent.

Novemberben a termelői árak 0,2 százalékkal emelkedtek októberrel összevetve, amikor 0,1 százalékos növekedést jegyeztek fel. Szakértők a termelői árak kisebb, 0,1 százalékos havi szintű emelkedésére számítottak novemberre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!