Népszavazással kényszerítene ki előrehozott választást a legnagyobb szlovák ellenzéki párt

Külföld, 2020.12.02

Népszavazással kényszerítene ki előrehozott választásokat Szlovákiában a legerősebb ellenzéki párt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), és ennek érdekében január végén aláírásgyűjtésbe kezdenek - jelentette be szerdai pozsonyi sajtótájékoztatóján Robert Fico pártelnök.

A bejelentésre azután került sor, hogy a kormánykoalíció képviselői nem hagyták jóvá a pozsonyi parlament szerdára összehívott rendkívüli ülésének napirendjét, meghiúsítva ezzel az ülés megtartását. A Smer-SD által múlt héten indítványozott rendkívüli ülésnek egy napirendi pontja volt, a népszavazás kiírása. A vonatkozó szabályozások szerint Szlovákiában népszavazást egyszerű többséggel indítványozhat a parlament, vagy azt egy legalább 350 ezer aláírással megtámogatott petíció benyújtása után írhatja ki az államfő.

A pozsonyi parlament rendkívüli ülésének összehívását, illetve az előrehozott választások kiírását célzó népszavazást annak indítványozói az Igor Matovic vezette kormány utóbbi hetekben-hónapokban végzett tevékenységével, de leginkább a járványellenes intézkedések szerintük kaotikus mivoltával indokolták. Az ellenzék szerint a Matovic-kormány által foganatosított több járványügyi intézkedésnek nincs jogalapja és sérti az emberi jogokat. Ilyennek tartják az országos teszteléseket is.

Robert Fico már korábban jelezte, hogy a decemberre ígért újabb tesztelések miatt - ha azokat kötelezővé teszi a kormány - az alkotmánybírósághoz fordulnak.

A pozsonyi parlament szerdára összehívott rendkívüli ülésének a kormánykoalíció általi meghiúsításáról, illetve arról, hogy a rendkívüli ülés programját az egész ellenzék támogatta, az Irány elnöke úgy nyilatkozott: "Ez egy jó jelzés az együttműködés megkezdésére."

Az Irány által javasolt népszavazáson arra lehetne igent vagy nemet mondani, hogy Szlovákiában 2021. június 30-ig rövidítsék le a jelenlegi törvényhozás megbízatásának időszakát. Szlovákia történetében eddig nyolc alkalommal tartottak népszavazást, de ezek közül - a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt - csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!