Novák Katalin: A következő generációk jelentik Európa jövőjét

Külföld, 2020.02.18

A következő generációk jelentik Európa jövőjét - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden Brüsszelben a fiatalok felnőtté válásáról szóló nemzetközi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy korunk demográfiai kihívásaira csak a gyermekek születése jelenti a megoldást. Úgy látja, hogy a fiatalok általában vágynak családra, sőt többször nagycsaládra is, ezért nagyon fontos, hogy a fiatalok annyi gyermeket tudjanak vállalni, amennyire csak vágynak.

Kiemelte: még mindig nagy különbség van a kívánt és a vállalt gyermekek száma között, nemcsak Magyarországon, de egész Európában is.
Az államtitkár aláhúzta, hogy a magyar kormány nem rábeszélni, vagy akár ösztönözni akarja a fiatalokat gyerekvállalásra, hanem egyszerűen csak meg akarja adni neki a lehetőséget a családalapításra.

Novák Katalin brüsszeli látogatása során találkozott Suica Dubravka demográfiáért és demokráciáért felelős biztossal is. A találkozón szó esett arról, hogy Európában nagyon alacsony a termékenységi ráta, és a társadalom elöregszik. Hangsúlyozta, hogy a kérdést uniós szinten is kezelni kell, azonban a demográfiai növekedés beindításához elsősorban a "a tagállamok belső erőforrásait kell mobilizálni"

"A demográfiai kihívást több módon meg lehet közelíteni. Magyarország tartja magát ahhoz, hogy a migráció nem megoldás erre. El kell fogadni, hogy a néhány tagállam nem ezt a megoldást választja" - hangsúlyozta.

Nagyon fontos, hogy európai szinten tárgyaljunk erről a kérdésről, viszont ez nem jelenti, hogy az egységes európai megoldás a legmegfelelőbb. Nem szabad hagyni, hogy Európa az üres bölcsők kontinensévé váljon. A fiataloknak joguk van a családalapításra és ehhez minden segítséget meg kell adni nekik - tette hozzá.

Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő, a rendezvény főszervezője, elmondta, hogy Európa jövője a fiatalok kezében van, éppen ezért a döntéshozók érdeke, hogy meghallgassák és támogassák őket. Nagyon fontos hogy a fiataloknak kiszámíthatóbb jövőképe legyen - hangsúlyozta.

Hozzátette: Fontos, hogy uniós szinten figyelem irányuljon a családközpontú gondolkodásra. Ezt hitelesen csak a fiatalok bevonásával lehet elérni.

Gál Kinga, a Fidesz képviselője elmondta: "Négy ifjú édesanyjaként tapasztalom, hogy a fiatalabb generáció folyamatos átmeneti periódusokkal küzd: iskolából egyetemre, egyetemről munkahelyre, karrierből családalapításba. Ezen átmenetek csak akkor lehetnek sikeresek, ha az egyén megfelelő támogatást kap családjától, közösségétől és a kormányzattól ahhoz, hogy ne kelljen végül választania a munka és a család között."

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, hogy a családalapításhoz manapság nehéz döntéseket kell hozni. A társadalomnak melléjük kell állnia, és átsegítenie őket a különböző életszakaszokon.

Az Európai Parlamentben tartott konferencián 15 ország fiataljai mellett a többi között részt vettek európai parlamenti képviselők, kormányzati szereplők, az Európai Bizottság, valamint család- és ifjúságpolitikával foglalkozó szervezetek szakemberei.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!