A parlament alsóháza 162 igen szavazattal, 102 nem ellenében, valamint 1 tartózkodással elfogadta a Giorgia Meloni vezette kormány legújabb biztonsági törvénycsomagját.
A felsőház már korábban megszavazta a jogszabályokat.
Az eredmény kihirdetésekor az ellenzéki pártok képviselői elénekelték a baloldal dalaként ismert Bella ciaót. Az Olasz Testvérek jobboldali kormánypárt képviselői a himnusszal válaszoltak, amelyhez az ellenzék is csatlakozott.
A törvénycsomag új intézkedésként vezeti be, hogy 615 euró anyagi juttatást ír elő az Olaszországba érkező bevándorlók önkéntes hazatérését elősegítők számára. A jogszabály elsősorban az ügyvédekre vonatkozik, akik általában ingyenes jogi védelmet biztosítanak az Olaszországba érkezőknek, akiknek többsége menedékkérelmet nyújt be, vagy fellebbez kérelme elutasítása esetén. A pénz annak az ügyvédnek jár, aki ráveszi ügyfelét, hogy önként hazatérjen.
A biztonsági törvénycsomag emellett számos korábbi intézkedést megerősített vagy módosított. szigorította a vagyonellenes bűncselekményt elkövető kis- és fiatalkorúak büntetését, valamint bűncselekménynek minősítette, ha 18 éven aluli 5 centiméternél nagyobb pengehosszúságú vágó- vagy szúrószerszámot birtokol. Utóbbiakkal a hatóságok a másod- és harmadgenerációs bevándorló fiatalok bandái ellen akarnak fellépni.
Megerősítést kapott, hogy a hatóságok a tömegeseményeket, tüntetéseket megelőző 12 óra időtartamára feltartóztathatják a korábbi demonstrációkon veszélyesnek bizonyult személyeket.
A jogszabály éles vitát váltott ki. Többek között Sergio Mattarella államfő, egykori alkotmánybíró és az olasz ügyvédi kamara is fenntartását fejezte ki. Ezért a törvény megszavazásával egy időben a kormány rendelettel pontosította a jogszabályt, amely szerint a 615 eurót más jogi képviselőnek is kifizethetik, például a menedékkőket segítő szervezetek tagjainak.
Az anyagi juttatásra a kormány idei év végéig közel 250 ezer eurót különített el.
Az önkéntes és támogatott hazatérés tíz éve gyakorlatnak számít az Európai Unióban. Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter a parlamentben felsorolt adatai szerint Olaszország az utolsó helyen áll: az utóbbi három évben 2500 ember élt ezzel a lehetőséggel, miközben Németországból csak tavaly 16 ezren tértek haza, Svédországból 9 ezren, Spanyolországból pedig kétezren.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!