Orbán Viktor a német Stern magazinnak: Európa szuverén nemzetekből áll - (2. rész)

Külföld, 2021.02.04

    A magyar hozzáállás szerint a segítséget kell eljuttatni a rászorulókhoz, és nem "a problémákat behozni", ezért alapították meg a Hungary Helps segélyszervezetet, amely az ország nagyságához képest igen tekintélyes méretű - fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy "egyfajta Marshall-tervet" kell elindítani "az afrikai és közel-keleti országoknak, amelyekből a migránsok jönnek".

Kiemelte, hogy az EU felfogása a menekültek befogadásáról jóval túlterjeszkedik a menekültek helyzetéről szóló nemzetközi egyezményben lefektetett jogoknál.

Sajnos, ez a felfogás lett "a politikai mérce, és azonnal fekete báránnyá lesz, aki nem osztja ezt a politikát" - mondta.

A többi között hozzátette, hogy a következő húsz évben a migráció lesz az "európai civilizáció nagy kérdése", és ebben a kérdésben a nemzeti parlamenteknek kell dönteni.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország kulturális és vallási értelemben "nagyon sokszínű" ország, amelyben konfliktusok nélkül, harmonikusan élnek együtt vallások és világnézetek.

"Szeretjük a sokszínűséget a saját kultúránkon belül, de ami kívülről jön, azzal nagyon óvatosak vagyunk, azért is, mert kis ország vagyunk" - mondta Orbán Viktor.

Az interjú készítői által a németek ellen irányuló világháborús retorikaként jellemzett beszédmódjáról Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy szavai soha nem irányulnak a németek ellen, és mivel nem is a németek, hanem a magyarok választják meg hivatalába, nem a németeknek, hanem a magyaroknak címezi szavait.

Vezető német politikusok Magyarországról tett kijelentéseit idézve hozzátette, hogy általában véve javítani kellene a politikusok szóhasználatán, és "verbális leszerelésre" lenne szükség.

Kiemelte: a 2015-ös menekültválságban megmutatkozott, hogy "a német politika egy posztkeresztény és posztnemzeti Európában hisz", amelyben a magyarok nem hisznek.

Ebben a helyzetben "toleránsnak kellene lennünk egymással és ki kellene mondanunk, hogy ti úgy gondolkodtok, mi meg így, de ettől még lehetünk barátok". A németek azonban azt mondták, hogy úgy kell gondolkodni a migrációról, mint a németek többsége. A magyarok ezt nem akarják, ami visszatérő feszültséget okoz a kétoldalú kapcsolatokban. "Ez a magyar olvasat az utóbbi öt évről" - mondta Orbán Viktor.

Mások mellett szólt Angela Merkel német kancellárról is. Szavai szerint a politikus "erős asszony, aki két keresztet cipel: a német és az európai politikát", mégis mindig egyenesen jár, amiért tisztelet illeti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!