TV műsor

Öt éve folyamatosan csökken Kínában a házasságkötések száma

Külföld, 2019.04.02

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint 2013 óta évről-évre folyamatos csökkenés figyelhető meg a házasságkötések számában - olvasható a China News kínai hírportál kedden megjelent cikkében.

Míg 2013 első negyedévében mintegy 4,3 millió pár jegyeztette be házasságkötési szándékát a hatóságoknál, 2018 első negyedévére ez a szám 3 millióra esett vissza, vagyis öt év alatt 29,5 százalékkal csökkent a házasodni készülők száma. A felmérések szerint ráadásul a házasságkötések előfordulását tekintve szembetűnő különbség figyelhető meg Kína fejlettebb és elmaradottabb területei között; minél fejlettebb egy régió, annál alacsonyabb arányban házasodik a lakosság. 2018-ban például országos viszonylatban Sanghajban és a körülötte elterülő Csöcsiang tartományban volt a legalacsonyabb a házasodási kedv, ezzel szemben az országos lista élén szerepelt a Tibeti Autonóm Terület, keleti szomszédja, Csinghaj tartomány, a keleti Anhuj és a délnyugati Kujcsou tartomány, melyek mind kevésbé fejlett régiónak számítanak.

A polgári ügyek minisztériuma 2018-ban kiadott statisztikájából kiderül az is, hogy míg 2012 előtt a házasságkötésre regisztrálók zömében a 20-24 éves korosztályból kerültek ki, az utóbbi években már a 25-29 éves korosztály vezeti a házasulandók listáját - a regisztrálók 36,9 százaléka került ki ebből a korcsoportból 2017-ben.

Lu Csie-hua, a Peking Egyetem szociológia tanszékének professzora a China News-nak elmondta: a gazdasági fejlődés következtében a különböző generációk házassággal kapcsolatos nézeteiben szembetűnő változás érhető tetten. A szakértő rámutatott: a nyolcvanas és kilencvenes években született fiatalok esetében egyre gyakoribb jelenségnek számít, hogy későn, vagy akár egyáltalán nem házasodnak. Hozzátette: ezzel párhuzamosan a társadalmi elfogadásban is változás tapasztalható; a házasság már korántsem az egyetlen elfogadottnak számító választás.

A felfogásbeli változásokon túl azonban pénzügyi megfontolások is állhatnak a házasodási kedv visszaesésében, hiszen az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek a mindennapi élet költségei, ahogyan a gyermekvállalással kapcsolatos kiadások is - írja a China News. A Peking Egyetem felmérése szerint 2017 első szemeszterében a kínai családok általános iskolai oktatásra fordított kiadásai összesen mintegy 1904 milliárd jüant (81 460 milliárd forint) tettek ki, mely az ország 2016-os bruttó hazai termékének (GDP) 2,48 százalékát teszi ki.

A házasságkötések számának csökkenése sokakban éppen amiatt kelt aggodalmat, mert ezzel párhuzamosan a születendő gyermekek száma is csökken, márpedig, ahogy arra szakértők rámutatnak, Kína gazdasági fejlődésének fenntartása csak akkor lehetséges, ha megoldást találnak a társadalom elöregedésének problémájára. Előrejelzések szerint 2030-ra a 60 éven felüliek fogják kitenni a népesség több mint negyedét.

A kínai kormányzat tett már lépéseket a helyzet kezelésére. 2016-ban megszüntették például az 1979 óta érvényben lévő egyke politikát, és két gyermek vállalását engedélyezték családonként, 2012 óta pedig fizetett szülési szabadságot vezettek be az anyák számára.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!