Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a román kormány területi megbízottja a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagy teljesítményű szivattyúkkal próbálják orvosolni a helyzetet. Arról is beszámolt, hogy a csütörtökön hajnalban történt kisebb beomlások nem jelentenek újabb veszélyt a lakosságra, de a korábban hozott óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak.
Nicolae Sebastian Soltuz, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a Korond-patak elterelésének munkálatai az ütemterv szerint zajlanak.
Bogdan Stetco gazdasági államtitkár bejelentette, hogy a turizmusban érdekelt helyi cégek június 30-ától nyújthatják be kéréseiket a román kormány által biztosított támogatásra.
Luci Ervin, a román vízügyi hatóság műszaki igazgatója elmondta: a Korond-patak vízének reggel megemelkedett sókoncentrációja csökkenőben van.
Tájékoztatása szerint az első sós árhullám elérte a Marost Soborsinnál (Savarsin) és a Hidroelectrica vállalat vízerőműveiből kibocsátott édesvízzel hígítják, hogy a nagy sókoncentráció ne jusson túl az országhatáron. Közölte, hogy az éppen aktuális helyzetről naponta kétszer magyarországi kollégáikat is tájékoztatják.
Arról is beszélt, hogy csütörtökön megpróbálják beüzemelni a dicsőszentmártoni víztisztító állomást, hogy legalább a háztartási vizet biztosítani tudják a Kis-Küküllő mentén a sószennyezés miatt vízgondokkal küzdő településeknek.
A Maros megyei vészhelyzeti bizottság csütörtöki tájékoztatása szerint a Kis-Küküllőn a halpusztulás mellett hódpusztulást is észlelt a környezetvédelmi szakemberek. Közölték: a folyóban nem látni élő halakat, és bár a vízfelszínen nem lebegnek haltetemek, a meder alján, az iszapban ott vannak. A növényzeten nem látni a sószennyezés jeleit, de a hosszú távú szennyezés ezt is elpusztíthatja - írták. Közölték, hogy naponta érkeznek hozzájuk bejelentések elpusztult hódokról is.
Meglátásuk szerint az élővilág természetes regenerációja a mellékpatakokban lenne lehetséges, de Erdőszentgyörgy alatt kevés van, nyáron kicsi a vízhozamuk. A vízügyi igazgatóság naponta kétszer vesz vízmintákat a folyó négy szakaszán.
Dicsőszentmárton, Ádámos, Szászbogács és Vámosgálfalva térségében továbbra is folyik a vízosztás 73 ponton tíz megye vészhelyzeti felügyelőségeinek segítésével. Az elmúlt 24 órában 1,225 millió liter vizet osztottak ki, amelyből 581 ezer liter ivóvíz volt.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!