Peking ellenezte, hogy London politikai menedékjogot adott egy hongkongi ellenzéki aktivistának

Külföld, 2021.04.08

Peking ellenzését fejezte ki amiatt, hogy London politikai menedékjogot adott Nathan Law hongkongi ellenzéki aktivistának, aki tavaly júniusban szökött az Egyesült Királyságba, miután Hongkongban illegális gyülekezésben való részvétel miatt citálták bíróság elé.

A 27 éves Law, aki korábban a hongkongi törvényhozás tagja volt, egy Twitter-bejegyzésben adta hírül, hogy a brit belügyminisztérium értesítette a menedékkérelmének elfogadásáról, miután négy hónapon át több elbeszélgetésen kellett részt vennie az ügyben. "A tény, hogy a nemzetbiztonsági törvény alapján elfogatási parancsot adtak ki ellenem azt mutatja, hogy súlyos politikai üldöztetésnek vagyok kitéve, és nem valószínű, hogy kockázatmentesen visszatérhetnék Hongkongba" - írta a bejegyzésében.

Dominic Raab brit külügyminiszter szintén egy Twitter-bejegyzésben megerősítette a hírt. London ráadásul csütörtökön 43 millió fontot ajánlott fel arra, hogy segítse az áttelepülő hongkongiakat munkát és szálláshelyet találni, valamint oktatásban részesülni.

Csao Li-Csien kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatón az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre elmondta: Kína határozottan ellenzi, hogy bármely ország, szervezet vagy egyén bármilyen formában is "bűnözőket" vegyen védelmébe. Súlyos beavatkozást jelentene a hongkongi igazságszolgáltatásba, továbbá megsértené a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit, ha az Egyesült Királyság nyílt támogatást biztosít Hongkong függetlenségét propagáló aktivistáknak, valamint menedéket nyújt "körözött bűnözők" számára - fogalmazott.

Peking a Hongkongon 2019-ben végigsöprő tüntetéshullámra válaszul tavaly júniusban egy új nemzetbiztonsági törvényt léptetett életbe a különleges státuszú városban. A jogszabály egyebek mellett tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal, vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. Több ország melllett az Egyesült Királyság is azzal vádolja a kínai központi vezetést, hogy intézkedéseivel csorbítja a Hongkongnak ígért szabadságjogokat, amelyeket az "egy ország, két rendszer" elve alapján ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!